Meghívó túrával egybekötött vendégház avatóra

Söjtör Község Önkormányzata 2020. október 24-én avatja az Ady u. 10. szám alatt található Öreghegyi vendégházat. Az avatóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

A 27. Deák teljesítménytúrák sajnos a koronavírus-járvány miatt az idei évben elmaradnak, de az avatórendezvény részeként lehetőség van 20 és 30 km-es távon Toplak József vezetésével vagy egyénileg túrázni.

Felavattuk a közös önkormányzati hivatal felújított épületét

Deák-naphoz kötődően Manninger Jenő országgyűlési képviselő/miniszteri biztos úr, Ruzsics Ferenc alelnök úr, a Zala Megyei Közgyűlés részéről, Könyves Gábor polgármester, Dr. Szabó Eszter jegyző és Pálfi Attila kivitelező felavatta a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal épületét. Az elmúlt 3 évben több, mint 50 millió Ft vissza nem térítendő támogatást fordíthattunk a közös hivatal felújítására, amivel a helyi közigazgatás alapegységének otthont adó épületrész megjelenésében és funkcionalitásában a 21. század követelményeinek mindenben megfelel.

A Petőfi u. 2. szám alatt található épületkomplexum építése 1986-ban kezdődött. Anno itt kapott helyet az óvoda, illetve az önkormányzati konyha és étterem. 1998-tól a gyermeklétszám csökkenése, illetve a korábbi tanácsépület állapotromlása miatt ebbe az épületrészbe költözött a jegyzőség. 2007-től körjegyzőségként, 2013-tól pedig közös önkormányzati hivatalként működik a közigazgatási egység.

Söjtör Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017-ben fogott bele az épületkomplexum felújításába, korszerűsítésébe. Ebben az évben a Belügyminisztérium kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatásaként 1,6 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültünk, amiből a nyílászárók cseréjét hajtottuk végre. Hogy az épület homlokzata egységes legyen, így önerőből megvalósult az éttermi rész ablakcseréje is közel ennyi ráfordításból.

2018-ban újabb sikeres pályázat eredményeként a Belügyminisztérium már közel 19 millió Ft támogatást ítélt meg önkormányzatunknak energetikai korszerűsítésre. Megvalósult a homlokzati szigetelés 15 cm vastagságban, a tetőszerkezet felújítása, a födémszigetelés, illetve 60 db napelemet telepítettünk. Ezzel egyidejűleg folytattuk a szomszédos épületrész felújítását is, ott is a külső szigetelést végeztük el 5,5 millió Ft-os önerős ráfordítással. Idén tavasszal pedig a belső burkolatok és a vizesblokk felújítása következett további 3,5 millió Ft-os fejlesztés eredményeként. Így, több mint 10 millió Ft-ot fordítottunk már önerőből az önkormányzati étteremrész felújítására.

A 2019-es önkormányzati választások hetében jött az örömteli hír, hogy a Belügyminisztérium ismét pozitív elbírálásban részesített egy pályázatunkat. A közös hivatalnak helyt adó épületrész komplett belső felújítására nyertünk 30 millió Ft-ot. A munkálatok 2020. január első napjaiban kezdődtek. Teljesen kipakoltuk az irodákat, a köztisztviselőink a zalatárnoki kirendeltségen vagy home officeban dolgoztak ez idő alatt. Magán az épületrészen belül megtörtént az aljzat szigetelése, újra betonozása, a teljes villamoshálózat rekonstrukciója, a hideg és meleg burkolatok cseréje, a belső nyílászárók cseréje, álmennyezet kialakítása, fűtéskorszerűsítés, minden irodába légkondicionálók beszerelése, 5 helyiség teljesen új bútorzatot kapott. Kiemelt figyelmet fordítottunk a fogyatékkal élőkre, hiszen a hivatalon belül a megkülönböztetett színű járólapok segítik a közlekedésben a látásban akadályozottakat, valamint a belső 2 lépcsőfokot kiváltottuk egy 6 méter hosszú, enyhe lejtésű rámpával a kerekesszékkel közlekedők megsegítésére, de a babakocsis szülőknek is könnyítés ez. De ugyanúgy az épület elé is új rámpa épült. Mindezen munkálatok rendkívül rövid idő alatt, 3,5 hónap alatt meg is valósultak. A márciusban robbanó koronavírus-járvány miatt sajnos az ügyintézők és az ügyfelek nem is tudták azonnal élvezni a felújított hivatal komfortját.

Az épületkomplexum harmadik eleme, az óvoda is megújulhatott idén. 30 millió Ft-ot nyertünk a Magyar Falu Program 2019-es kiírásán udvari játékelemek cseréjére, illetve a tetőszerkezet felújítására és további 60 napelempanel telepítésére. Elmondható, hogy a Petőfi u. 2. szám alatti épületkomplexum közel 100 millió Ft-os fejlesztésen esett át az elmúlt években. Természetesen a munkának még nincs vége, hiszen jelentős felújítások várnak még a konyha épületrészre, így adott a feladat a következő évekre.

 

Tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester

 

Csendben, méltósággal emlékeztünk Deák Ferencre

Söjtör Község Önkormányzata október 16-án emlékezett meg Deák Ferenc. születésének 217. évfordulójáról. A megemlékezésen részt vett többek között Manninger Jenő országgyűlési képviselő / miniszteri biztos úr, Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke, Dr. Sorok Norbert, Molnár József kapitányságvezető-helyettes a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságtól, Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, a környező települések polgármesterei, a helyi intézmények vezetői és a civil szervezetek képviselői.

Az idei év mindannyiunk számára merőben más, mint amit eddig megszokhattunk a mindennapokban. A koronavírus-járvány ahogy az élet minden területére rányomta bélyegét, úgy árnyékolja be az ünnepeinket is. Községünk szülöttéről sajnos csendesebben emlékezhettünk meg ebben az évben. Nem idézhették fel nekünk az iskolások Deák életútját. Fájó, hogy nem üdvözölhettük körünkben a szlovéniai barátokat sem Zsitkócról. De akik megemlékeztek, nekik is megváltoztak a társasági szokásaik, a távolságtartás a mindennapok részévé vált.

Kicsit úgy érezhette mindenki magát, mint a szabadságharc utáni Deák, aki beköltözve a pesti Angol Királynő szállodába kissé elszigetelődött a világtól, nem utazott, keveset érintkezett a környezetével. De a történelem megmutatta Deák esetében is, hogy a pillanatnyi társadalmi, gazdasági megtorpanást minden esetben fejlődés és gyarapodás követ. Így volt ez a kiegyezést követő Magyarországon is, amely fejlődésnek az elindításában a haza bölcsének meghatározó, kiemelkedő, sőt, egyedülálló szerepe volt. Bízzunk benne, hogy jövőre mi is elmondhatjuk ugyanezt, hogy nincs olyan külső erő (se gazdasági, se egészségügyi), ami a magyar nemzetet megtorpantaná, térde kényszerítené.

A mai Covid-os időkben megfontolandó Deák egyik idézete:

“Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság.”

 

Felhívás influenza elleni védőoltás rendjéről

Dr. Simán László háziorvos tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei influenza elleni védőoltás beadása első alkalommal október 29.-én, csütörtökön történik. Ezt követően kedden délután és csütörtökön egész nap /Söjtörön és Pusztaszentlászlón egyaránt/ végezik a jelentkezők oltását, egészen november hónap végéig. Lehetőség szerint ezeken a napokon egyéb, más panasszal ne érkezzenek az orvosi rendelőbe.

A védőoltás mindenki számára ingyenes!

 

Felhívás szociális tűzifa igénylésre

Söjtör Község Önkormányzata a Belügyminisztérium pályázatán 2 357 120 Ft támogatást nyert szociális célú tűzifa vásárlásához, a támogatás ténylegesen 116 erdei m3 tűzifa beszerzésére elegendő.

Az önkormányzat Képviselő-testülete vissza nem térítendő természetbeni támogatásként a rendelkezésre álló keret terhére tűzifát biztosít a Söjtör község közigazgatási területén lévő lakás tulajdonosának, bérlőjének vagy albérlőjének a helyiség téli fűtésével kapcsolatos kiadásai viseléséhez, amennyiben az alábbi együttes feltételeknek megfelel:

  1. téli fűtését tűzifával oldja meg,
  2. Söjtörön állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik és életvitelszerűen Söjtörön tartózkodik,
  3. a kérelmező családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át (37.050,- Ft), egyedülélő esetén 150%-át (42.750,- Ft) nem haladja meg.

A fenti jövedelmi viszonyoktól eltérően szociális célú tűzifa támogatásban részesíthető kivételes méltányosságból az is, aki (természeti csapás, katasztrófa, baleset, hosszabb orvosi kezelés miatt) rendkívüli élethelyzetbe került és segítség nélkül a létfenntartása veszélybe kerülne.

A szociális célú tűzifa támogatási ellátásról Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt a rendelkezésre álló tűzifa mennyiségig.

Az ellátás iránti kérelmet a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatalnál lehet előterjeszteni legkésőbb 2020. november 5-ig (csütörtök). A kérelemhez mellékelni kell a megelőző 1 havi jövedelemigazolást, illetve egyéb, méltányossági körülményt igazoló dokumentumot.

Továbbá tájékoztatom Önöket, hogy az idei évben a Zalaerdő Zrt. 2 méteres hosszban tudja biztosítani a tűzifát a lakosságnak.

Az azonos lakóingatlanban élő személyek közül csak egy kérelmező részére állapítható meg a támogatás. Amennyiben a rendelkezésre álló tűzifa elfogy, a további kérelmek elutasításra kerülnek.

 

Tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester

 

Bázakerettyét ismerte meg a Söjtöri Természetjáró Baráti Kör

2020. október 3-án a söjtöri természetjárók Bázakerettyére kirándultak, ahol egy kedves helyi pár vezetésével ismerhették meg a település történetét, járhatták be a hangulatos és egyedi utcákat. A túra természetesen érintette a csodás kilátással rendelkező szőlőhegyet, ahol a házigazdák finom falatokkal és helyi borokkal látták vendégül a kis csapatot.

Ezúton is köszönet Fülöpné Bende Heninek és Fülöp Csabának a színvonalas vendéglátásért!

 

Pápista Judit

STBK

Példaértékű gyümölcsöskert jött létre az Öreghegyen

2020. október 10-én Söjtör Község Önkormányzata közösségi munkára hívta a helyieket. Nem kisebb feladat volt, mint 200 db gyümölcsfa elültetése az Öreghegyen. Az Agrárminisztérium Zártkerti Program pályázatából megvalósuló gyümölcsöskertbe 50-50 db őshonos alma, körte, szilva és kajszibarack csemete került. A nap folyamán a több, mint 50 segítő remek hangulatban rendkívül hatékonyan és eredményesen dolgozott a feladathoz tökéletes időjárási körülmények között.

A munkálatokat Soós István, a Dr. Bakonyi Károly Kertbarátkör Egyesület elnöke irányította. Nagy számmal képviseltette magát a Söjtöri Természetjáró Baráti Kör és a Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete is. De a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői is lapátot és kapát fogtak. Az ültetés előtti napon az önkormányzat dolgozói mind a 200 gödörbe már előre elhelyezték a szerves trágyát, melyet Büki Tamás és Reiner Gyula ajánlottak fel. A gyümölcsfák tövéhez az ültetés során tőzeg is került, amit Borda Kálmánnak köszönhetünk. Köszönet a Söjtöri Népdalkör Egyesület tagjainak az ebédfőzésért és a kiszolgálásért.

Az önkormányzati gyümölcsöskert kialakítása a kerítésépítéstől az ültetésig példaértékű összefogás eredménye, melyre minden résztvevő, segítő és támogató méltán büszke lehet!

 

Köszönettel és elismeréssel:

Könyves Gábor

polgármester

Megérkeztek az első vendégek az Öreghegyi vendégházba

2020. október 1. napjától az Öreghegyi vendégház megnyitotta kapuit a fizető szállóvendégek előtt. Csütörtöktől vasárnapig Debrecenből érkezett vendégvadászok vették birtokukba az épületet. Söjtör Község Önkormányzata és a Válickavölgye Vadásztársaság együttműködésének eredményeként üdvözölhettük a hajdúsági látogatókat.

A vendégek rendkívül pozitív élménnyel lettek gazdagabbak az ittartózkodásuk alatt. Mind az épület kialakítása, mind a szobák berendezése, a gyönyörű környezet és a település által nyújtott egyéb szolgáltatások is teljes megelégedettséggel töltötte el a vadászokat. Jó szívvel fogják ajánlani Söjtört! A vadásztársaságtól ezen a hétvégén is érkeznek vendégek.

Idegenbeli győzelmet aratott a focicsapat

A Söjtöri DFSE a megyei III. osztályú bajnokság 8. fordulójában Felsőrajkon aratott idegenbeli győzelmet. A söjtöri csapat a félidőben már 3-0-ra vezetett (Bakonyi Norbert 2x, Soós Balázs 1x volt eredményes), a második félidőben Tuboly Zoltán találata tette véglegessé a 4-0-ás idegenbeli sikert. Gratulálunk!

Elkészült a vadkerítés a tervezett önkormányzati gyümölcsös köré

Az Agrárminisztérium Zártkerti Program pályázatából Söjtör Község Önkormányzata 1 hektáros saját területen 200 db őshonos gyümölcsfából  (alma, körte, kajszibarack, szilva) álló ültetvényt hoz létre. Szombaton társadalmi összefogás keretében elkészült a területet körbevevő vadkerítés. A munkálatokban az önkormányzati dolgozók mellett részt vettek a település képviselői, az önkéntes tűzoltók, a polgárőrök és a helyi kisebbség tagjai is. Köszönet a népdalkör egyesületnek a munkások megvendégeléséért.

A nap folyamán gépi erővel elkezdődött az ültetőgödrök kiásása is. Október 10-én folytatódnak a munkálatok a gyümölcsfák telepítésével, amiben a kertbarátkör egyesület mellett a méhész egyesület, a természetjáró baráti kör tagjai, valamint a hivatali dolgozók vesznek aktívan részt, de az önkormányzat minden érdeklődőt és segítőt szeretettel vár.

 

Állást kínál a Tornyos és Társa Kft.

A nagylengyeli székhelyű, 1993 óta családi vállalkozásként működő, épületlakatos acél- és csarnokszerkezetek kivitelezésével foglalkozó Tornyos és Társa Kft. lakatos és/vagy betanított szakmunkás állást kínál söjtöri lakosok számára.

Érdeklődni a 06-92/566-050-es telefonszámon lehet.

Őszi díszbe öltözött a faluközpont

Az általános iskola előtti területen az elmúlt napokban megjelentek az őszt köszöntő madárijesztők, melyeket az általános iskolások, az önkormányzat dolgozói, illetve civil szervezetek készítettek.

A parkoló sarkán található faházba pedig a Söjtöri Népdalkör Egyesület őszi kompozíciójába “beköltözött” Jancsi és Juliska.

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőöktatási Ösztöndíjpályázat 2021. évi kiírása

Söjtör Község Önkormányzata kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2020/2021. tanév második és a 2021/2022. tanév első félévére vonatkozóan.

A pályázati felhívás “A” és “B” típusa megtalálható a honlapon a dokumentumtárban, illetve a település hirdetőtábláin.

Október 1-től kötelező a lázmérés az önkormányzati intézményekben

Magyarország Kormánya a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedésiről szóló 431/2020. (IX.18.) Korm. rendelete értelmében október 1. napjától kötelező a köznevelési intézményekben – így a Söjtöri Óvodában is – érkezéskor a testhőmérséklet mérése. A Kormány valamennyi intézmény esetében biztosítja a kötelező méréshez szükséges érintésmentes digitális eszközöket.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy tegyenek eleget a Kormány rendeleteben foglaltaknak. Amennyiben nem járulnak hozzá a testhőmérséklet méréséhez, úgy a gyermek nem látogathatja az intézményt!

A Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatalhoz érkező ügyfelek részére is kötelező a testhőmérséklet mérése, valamint a kézfertőtlenítő és a szájmaszk használata. Kérjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy tartsák be az előírásokat és csak halaszthatatlan ügyekben keressék személyesen az ügyintézőket.

 

Könyves Gábor

polgármester

Családi kirándulást szervezett a helyi RNÖ

A Söjtöri Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2020.09.26-án családi kirándulást szervezett a települési önkormányzat támogatásával. A résztvevők Balatongyörök, Balatonfüred, Tapolca, Sümeg települések nevezetességeit tekintették meg. A kiránduláson 32 söjtöri vett részt.

 

Orsós Tibor

RNÖ elnök