Díszpolgárok

„Hivatásod legyen: élni másokért, s mások boldogságában keresni a magadét.”

(Johann Heinrich Pestalozzi)

1957. január 24-én születtem Söjtörön. Szüleim is Söjtörön születtek, itt éltek és dolgoztak. Húgommal együtt nagy szeretetben neveltek fel bennünket.

Általános iskolai tanulmányaim befejezése után a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem. Az Államigazgatási Főiskolán levelező tagozatos hallgatóként 1987-ben -igazgatás szervezőként- végeztem.

1976-ban kötöttük össze életünket férjemmel, Szilvás Istvánnal. Férjem is söjtöri születésű, Söjtörön a MAVIR Zrt-nél dolgozott, már ő is nyugdíjas.

Két gyermekünk született Szabolcs és Veronika. Mindketten családot alapítottak. Három unokánk – Panna, Máté és Dávid – aranyozza be nyugdíjas éveinket.

A közigazgatásban 1979-től 2014-ig, nyugdíjba vonulásomig dolgoztam.

Adminisztrátorként kezdtem, majd pénzügyi, később igazgatási előadóként dolgoztam a Söjtör és Pusztaszentlászló községeket magába foglaló, Söjtör Községi Közös Tanácsnál. Így a tanácsi igazgatás szinte minden területét megismertem. Közben anyakönyvi szakvizsgát tettem és anyakönyvvezetői feladatokat is végeztem.

Az önkormányzatok megalakulása után 1991-től – sikeres pályázatot követően – töltöttem be a jegyzői állást a  Söjtöri Polgármesteri Hivatalban egészen 1997-ig, amikor is a Zala Megyei Közigazgatási Hivatalba mentem dolgozni. Itt szintén államigazgatási feladatok tartoztak a munkakörömbe egy szűkebb szakterületen, majd ezt követően, 1999-től körjegyzőként dolgoztam Bak és Sárhida településeken. A „szívem hazahúzott”, így amikor Söjtör és Pusztaszentlászló önkormányzatai körjegyzőséget alakítottak 2007-ben, megpályáztam a körjegyzői állást.  A képviselő-testületek támogatták a pályázatomat, így ismét lakóhelyemen és a szomszédos Pusztaszentlászlón, majd később Söjtör és Pusztaszentlászló mellett a közös hivatalhoz tartozó Gutorfölde, Szentpéterfölde és Csertalakos településeken láthattam el nyugdíjba vonulásomig a jegyzői feladatokat, melyeket – a törvényességet szem előtt tartva – próbáltam lelkiismeretesen, mindig a jóra törekedve végezni.

Megtisztelő volt számomra, hogy pályafutásom során pár év kitérővel a lakóhelyemen szolgálhattam a söjtöri embereket, mert a jegyzői munkámat én mindig szolgálatnak tekintettem.

A múlt század közepén -1961.01.29- Zalaegerszegen születtem, gyermekkoromat Söjtörön, a „föszegi” falurészében töltöttem. Az írással és olvasással a helyi iskolában ismerkedtem meg. Ma is szeretettel emlékszem tanítóimra, kikkel kapcsolatban sok kellemes emléket őriztem meg. Mivel esztergályos szerettem volna lenni, ezért szüleim az akkor még Ganz Ábrahám Gépészeti szakközépiskolába írattak. A tanulás elég jól ment, ezért érettségi és a vágyott szakmunkás bizonyítvánnyal a kezemben, hosszas rábeszélés után a Miskolci Nehézipari Műszaki egyetem hallgatója lettem. Akkor édesanyám háztartásbeli volt, édesapám villanyszerelőkén dolgozott a MOL-nál. Taníttatásom nem kis erőfeszítésükbe került.

1984-ben diploma megszerzése után másfél évig a Magyar Néphadsereg vendége voltam Jászberényben. Az ott eltöltött időt akkor nagyon eltékozlottnak éltem meg. Tartalékos tüzér hadnagyként szereltem le 1986 augusztusában. Ebbéli tudásomra szerencsére sohasem volt szükség! Még ebben az évben megnősültem, és feleségemmel – kivel már egyetemre is együtt jártunk – Veszprémbe költöztünk. mindketten a Bakony Művek dolgozói lettünk. Még ez évben megszületett Bence fiunk, majd két évvel később Balázs. A rendszerváltás után a frissen megalkotott Társasági tőrvény lehetőségeit kihasználva három kollégámmal együtt megállapítottuk a Transmoduls Kft-t. Ez a vállalkozás hol fő-, hol mellékállasban végig kísérte eddigi pályafutásomat. Ipari automatizálással foglalkoztunk, első sorban az autóipar területén. Munkahelyi feladataim során sok külföldi országban voltam. Járhattam olyan, nem mindennapi helyeken, mint a Tatár köztársaság, vagy az orosz-grúz határon lévő Oszétia.

1993-ban az élet úgy hozta, hogy visszaköltöztünk Söjtörre. A gyerekek már itt kezdték az iskolát. Az én életemben egy olyan időszak következett, amikor évekig azzal foglalkoztam, amihez nem értettem, amit addig nem tanultam és nem csináltam. Kezdődött a Zalakerámiában csempegyártás, a szilikátipar tapasztalatainak elsajátítása, a cserépkályhagyárban kályhacsempe gyártás és gyártásfejlesztés, és mivel szerettem volna részt venni falunk fejlesztésében, ezért az önkormányzati választásokon jelöltettem magam.

2006 tól nyolc éven át a községünk polgármester lettem. Az itt eltöltött évek alatt emberileg is nagyon sokat tanultam az élet egyszerű és bonyolultnak hitt problémáinak kezeléséből, azok megoldásából. Büszke vagyok rá, hogy a Jegyző asszonnyal és a Képviselő-testülettel, valamint a hivatal dolgozóival együtt olyan fejlesztéseknek voltunk résztvevői, mint a szennyvízcsatorna építés, a község úthálózatának újra aszfaltozása, szeméttelep rekultivációja, a bolt előtti tér rendezése, fűtéskorszerűsítések az iskolában, óvodában, méhész ház felújítás, játszótér és mentőállomás építése, a festőtáborok lebonyolítása, Válicka fesztivál és elszármazottak találkozójának megrendezése, no és a focicsapat eredményes helytállása is kellemes emlék.

Ezen időszak alatt alakult meg az első körjegyzőség, majd közös önkormányzati hivatal. Kudarcnak éltem meg többek között a biomassza erőmű megvalósulásának bukását, valamint azt, hogy nem sikerült megvalósítani a helyi közösség egységét.

2014-től, feleségem halála után, nem vállaltam közösségi szerepet. Az addigra már 168 főt foglalkoztató vállalkozásunkban ténykedtem. Két éve éreztem, hogy az idő elmegy, a tudás halványul már nem tudok annyit tenni cégünkért amennyit szeretnék. Igy a döntés megszületett és eladtuk azt.

Továbbra is Söjtörön élek, de már nem járok arra, ahova hétköznap nem vezet.

Sághegyi Gellért plébános úr saját szavaival így vall önmagáról

Zalaegerszegen születtem a világháború befejezése évének vége felé – 1945.11.24. -, abban a házban, melyben most húgom él. Anyai nagyanyám révén némi közöm Söjtörhöz is van, hiszen ő 12 éves koráig söjtöri kislány volt. Sajnos édesanyja, majd hamarosan édesapja halála után került Zalaegerszegre egy idős, gyermektelen, távoli rokoni házaspárhoz.

Boldog gyermekkorom volt. Az utca, melyben laktunk, akkor zsákutca, s teljes szélességében füves volt, így a környék gyerekei odajártak játszani, s csuda jó csoportos játékokkal foglaltuk el magunkat – akkor még nem lévén számítógép, TV, de még rádió sem.

Iskoláimat Zalaegerszegen végeztem, érettségi után bevonultam sorkatonai szolgálatra. Zalaegerszegen voltam katona, rádió távírász században. Leszerelésem után két évig dolgoztam, majd ’68-ban – mint tartalékos katona – részt vettem Csehszlovákia megszállásában.

Időközben már felvételt nyertem a Szombathelyi Püspökség papnövendékei közé, s leszerelve november 11-én érkeztem meg a Győri Püspöki Papnevelő Intézetbe, ahol az első évfolyamot végeztem. Második évtől a Budapesti Hittudományi Akadémia növendéke lettem, melynek befejezése után 1973. június 24-én szentelt pappá az akkori szombathelyi püspök, dr. Fábián Árpád a zalaegerszegi ferences templomban.

Fiatal papként, mint beosztott lelkész – káplán – szolgáltam Szentgotthárdon, Celldömölkön, a szombathelyi domonkos, majd szalézi templomban.

1985 nyarán hivatott a püspök úr, s közölte terve van velem; önálló leszek valamelyik szombathelyi egyházmegyei plébánián. Örömmel vállaltam, egy kérésem lenne csak válaszoltam: mégpedig, hogy Söjtörre nem szívesen kerülnék. Meglepődve érdeklődött, hogy miért? Mert senki sem próféta a maga hazájában – válaszoltam a bibliai idézettel, s hozzáfűztem, hogy ott sok rokon él, ezért ha lehet inkább máshova mennék szívesen.

Volt humorérzéke a püspök úrnak, mert mikor megkapván az írásos értesítést, hogy hol fogok a jövőben szolgálni, megdöbbenve olvastam, hogy kinevezett az akkor más súlyos beteg Dormán Kálmán söjtöri plébános utódjává! Ez 1985. augusztus 19-én történt, másnap meghalt a plébános úr, aki 43 évig volt a söjtöriek papja.

Temetését már részben én intéztem, majd ide is költöztem. Sajnos örököltem egy lakhatatlan plébánia épületet, életveszélyes állapotban lévő templomot, …

A söjtöri hívek egy emberként álltak mellém; nemcsak lakhatóvá tettük a plébániát, három év alatt kívül-belül felújítottuk a templomot, rendeztük a környékét, hanem ami sokkal fontosabb: a söjtöriek visszataláltak a templomba!

Azóta minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy szolgáljam a söjtörieket – az időközben gondjaimra bízott 4 másik falu lakosaival együtt -, dolgozom templomunk és a söjtöriek lelke szépségéért, amennyire hagyják és minden erőmmel értük élek, ameddig a Jóistennek még szüksége van rám!

1933. július 31-én a Zala megyei Kerkakutason született. Az általános iskola alsó tagozatát szülőfalujában végezte el, majd 5-8. osztályos tanulmányait Kaposváron a Központi Általános Iskolában folytatta. Az általános iskola befejezését követően a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult tovább és tett 1953-ban érettségi vizsgát. Felvételt nyert a Pécsi Állami Pedagógia Főiskola testnevelés szakára, ahol 1955-ben okleveles testnevelés szakos általános iskolai tanár diplomát szerzett. 1955. júl. 1-jével került Söjtörre gyakorló tanárként, testnevelést és biológiát tanított. 1956-ban megnősült, felesége a pusztaszentlászlói, majd az iskolák összevonását követően szintén a Söjtöri Általános Iskolában tanított.

Lőrincz István a Söjtöri Általános Iskolában tornaszobát alakított ki, fellendítette a sportéletet. Az iskolaépület előtti udvaron hozzákezdett a kézilabda pálya építéséhez, majd távolugró gödör és mászókák létesítéséhez. A munkálatokba bevonta a tanulókat és szüleiket is. A pálya 1965-ben lett korszerű salakos pálya.

1957-ben járási testnevelés szakfelügyelő lett, de továbbra is Söjtörön tanított testnevelést. Az akkori anyagi körülmények és a kapott támogatások lehetővé tették, hogy változatos sportágak közül válasszanak a tanulók: kézilabda, asztalitenisz, sakk, torna, természetjárás, röplabda, kosárlabda, tájfutás, atlétika, labdarúgás, tollaslabda.

1971-ben nevezték ki általános iskolai igazgatónak, ezt a funkciót 1982. április 3-án bekövetkezett haláláig töltötte be, mellette testnevelést tanított.

Felnőtt női és férfi kézilabda csapatot szervezett, szereplésükkel komoly hírnevet szereztek Söjtör községnek. Az iskola kézilabdacsapatát országos döntőbe juttatta. 1974-től megyei szakfelügyelői feladatokat látott el.

Az iskolaépület mögötti udvaron 1973-ban társadalmi munkában a szülők, a falu lakói, diákok és pedagógusok ifjúsági közösségi épületet építettek, ebben Lőrincz István is aktívan közreműködött.

Nagy szerepe volt abban, hogy az 1973/74-es tanévben a több mint 100 évig uralkodó osztálytermi oktatást felváltotta a szaktantermi rendszer. Kémia, biológia, matematika, nyelvi terem létesült, amelyeket elláttak a korszerű oktatáshoz szükséges felszerelésekkel, szemléltetési anyagokkal.

Lőrincz István nevéhez fűződik az országjáró tanulmányi kirándulások megszervezése, elindítása, amit még ma is folytatnak az iskola nevelői.

1977-ben újabb pályaépítésbe kezdett. Nagymértékű földmunkával átalakította a hátsó kertet és helyére salakos (később aszfalt borítású) kézilabda-, focipálya került. A község lakói, zömében a szülők, tanulók, nevelők hatalmas munkatempóban, időt és fáradtságot nem kímélve Lőrincz István irányítása alatt dolgoztak azon, hogy 1981-re az iskolának foci-, kézi-, kosár-, atlétika- és röplabdapályája, sportterme és játékudvara lehessen. 1981-ben ifi futballcsapatot szervezett.

A pályaépítési munkálatok további irányítását, szervezését, a lelátók építésének befejezését 1982-ben bekövetkezett korai halála miatt sajnos nem folytathatta.

További terveinek, elkezdett, de be nem fejezett munkáinak megvalósítása kortársaira várt. Ők egyéniségének emlékét megőrizve tovább haladtak azon az úton, melyet ő elkezdett, vagy melyben tevékenyen részt vett.