1848. március 15-én Pesten robbant ki az ifjúság által vezetett forradalom, mely nyitányt adott Magyarország másfél éves szabadságküzdelmének. A Párizsból induló forradalmi hullám két nap alatt jutott el Bécsből a magyarság szellemi életének központjába. Petőfi Sándor naplója szerint a Pilvax kávéházban született meg a forradalom „akcióterve”: a szervezők először a tanuló ifjúságot szólították magukhoz az Egyetem téren, aztán lefoglalták Landerer Lajos nyomdáját. Innen került ki a követeléseiket összegző Tizenkét pont és Petőfi forradalmi hangvételű verse, a Nemzeti dal, mely írások máig szimbolizálják március 15-ét. Joggal tartjuk e napot legnagyobb nemzeti ünnepünknek, mely nap minden korban a magyar szabadság szimbóluma maradt.
Juhász Gyula: Március idusára
Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
