Teltházas ünnep volt a Nyugdíjasok karácsonya rendezvény
Söjtör Község Önkormányzata hagyományosan évek óta december végéhez közeledve tartja a Nyugdíjasok karácsonya rendezvényét. Erre az alkalomra minden 65 év feletti helyi lakos személyre szóló meghívót kap. Az idei évben rekord résztvevővel ünnepelhettünk együtt 2024. december 14-e délutánján.
A résztvevőket Könyves Gábor polgármester köszöntötte. Elsőként az óvodások készültek műsorral, akik a nagyszülők szemébe könnyet csaltak. Majd Borda Kálmán úr jóvoltából a nagykanizsai Tüttő János Nótaklub fellépésének első részét élvezhették a jelenlévők. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Kálmánnak, aki önzetlenül támogatta a rendezvényt.
A helyi népdalkör egyesület citerazenével kiegészülve lépett fel. Majd meglepetésvendégként Nagykanizsáról örökifjú, táncoslábú hölgyek érkeztek (Borda Kálmánné Rózsika jóvoltából és részvételével). Zárásként a Tüttő Nótaklub foglalta keretbe a délutánt. A vacsorához és az estéhez Gergály Zsolt szolgáltatta a zenét.
Az önkormányzat minden meghívott vendégnek ajándékkal készült. Az otthon maradt nyugdíjasok a napokban kapják meg ajándékukat.
Köszönjük a hivatali és az önkormányzati dolgozók segítségét a díszítésben, a szállításban és a felszolgálásban.
71 háztartás részesül szociális célú tűzifa támogatásban
Megkezdődött a szociális célú tűzifa házhoz szállítása. Az önkormányzat a Belügyminisztériumtól 80 köbméter tüzelőanyag beszerzésére nyert támogatást 2 336 800 Ft összegben. A szigorított feltételek hatására jelentősen csökkent az igénylők száma, így ez a juttatási forma visszanyerte szociális jellegét. A településen Söjtör Község Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése alapján 71 háztartás részesül 1 vagy 1,5 köbméter keménylombos tűzifa támogatásban.
A helyi rendelet szabályainak 37 háztartás felelt meg, a Képviselő-testület méltányosságból további 34 kérelmet támogatott. 1 igénylő került elutasításra, mivel semmilyen formában sem fűt fatüzeléssel. A tűzifa kiosztását Könyves Gábor polgármester koordinálja Miklós Alexandra szociális ügyintéző közreműködésével, a szállítást a korábbi évekhez hasonlóan Pergel Balázs egyéni vállalkozó végzi. A tűzifát a Zalaerdő Zrt. biztosítja a söjtöri erdőkből.
Az önkormányzat megvásárolta a Béke utca 30. szám alatti ingatlant
Tisztelt Söjtöriek!
Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy Söjtör Község Önkormányzata a napokban adásvételi szerződést kötött a Nagytemetővel szemközti Béke utca 30. szám alatti ingatlan vonatkozásában. A saroktelken álló ház és a környezete régóta fejfájást okozott a település vezetőségének, a szomszédoknak és a temetőbe látogatóknak is. Többszörösen közös érdek volt, hogy lépések történjenek az ingatlanhasználat jelenlegi formájának felszámolására.
Az elmúlt években számtalan alkalommal igyekeztünk a közösségi együttélés szabályainak betartására rábírni a lakókat, ami nem igazán vezetett sajnos eredményre. Ezért döntött úgy a Képviselő-testület, hogy tárgyalást kezdeményez az ingatlan tulajdonosával. Jelen esetben ugyanis a tulajdonos és a használó személye eltér egymástól. Az önkormányzat független ingatlanbecslő által készíttetett egy ingatlanforgalmi szakértői véleményt és az abban szereplő ajánlati áron megállapodott a tulajdonossal az adásvételről. A szerződés értelmében 2024. november 30. napjáig az ott lakók elhagyják a házat.
A komfort nélküli, leromlott, elhanyagolt, részben életveszélyes állapotú épületet az önkormányzat el kívánja bontani az egyéb melléképületekkel együtt. Az udvar rendbetételét követően pedig parkoló kerül kialakításra a terület egy részén. Temetések, halottak napja alkalmával mindenki tapasztalja a férőhelyek szűkösségét, így ezzel az ingatlanvásárlással ezen a problémán is segíteni tudunk.
A Képviselő-testület 2020-ban az Ady utca 4. szám alatti ingatlan megvásárlásával és a terület rendbetételével kezdte a településarculat javítására irányuló intézkedéseit. Ezzel a második ingatlanberuházással is fokozzuk a lakosság és a temetőbe látogatók komfortérzetét. További arculatjavító intézkedések is tervben vannak. Hiszen van még pár olyan ingatlan a településen, amelyek adott esetben még rosszabb állapotban vannak vagy az ott lakók életvitele összeegyeztethetetlen a közösségi érdekekkel. 2025-ben folytatjuk az erőfeszítéseinket és – az önkormányzat pénzügyi helyzetét figyelembe véve – cselekedni fogunk!
Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogyha értékesíteni kívánnak olcsóbb, gyengébb állapotú ingatlant a településen, akkor elsődlegesen Söjtör Község Önkormányzatához forduljanak eladás céljából elkerülve olyan helyzeteket, hogy a közösség számára problémás személyek, családok költözzenek be a községbe. Adott esetben a szomszédok összefogva, akár az önkormányzat támogatásával vásároljanak meg eladásra kínált házakat, így Önök saját maguk dönthetik el, hogy ki költözzön a szomszédjukba.
Tisztelettel:
Könyves Gábor
polgármester
Sikeres polgárvédelmi gyakorlat valósult meg a településen
Söjtör Község Önkormányzata és a Söjtöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület közös polgárvédelmi gyakorlatot tartott a mai napon a Part utca 6. szám alatti lakatlan épület bontásával annak érdekében, hogy megakadályozzuk az épület spontán összeomlását, a további életveszélyes helyzet bekövetkezését. A feltételezett káresemény szerint a több napja tartó folyamatos esőzés, és az esőzés kísérő jelensége, a viharos erejű szél az épületben kárt okozott, a kémények bedőlése miatt a tetőszerkezet, illetve az épület mennyezete beszakadt.
A gyakorlatot a polgárvédelmi parancsnok, Könyves Gábor polgármester szervezte és irányította. A műszaki egység vezetője Mikolics József önkormányzati képviselő volt. A reggeli eligazítást és munkavédelmi oktatást követően a 15 fős polgárvédelmi egység felvonult a káresemény helyszínére. A Száraz István vezette önkéntes tűzoltók és az önkormányzati dolgozók először az épület tetőszerkezetét bontották el, majd egy munkagéppel megtörtént a födém és a falazat lebontása. A keletkezett törmelék elszállítását Butykó Béla, Szabó Ferenc, Büki Tamás és ifjabb Büki Tamás végezték el.
A gyakorlat sikeresen és balesetmentesen zárult le. Köszönjük minden résztvevő munkáját és példaértékű hozzáállását a kitűzött feladat megvalósításához.
Söjtörön is elindul az ingyenes lakossági LED-csere program
Tisztelt Söjtöriek!
Söjtör Község Önkormányzatának lehetősége nyílt csatlakozni az ingyenes lakossági LED-csere programhoz, melyre 2024. november 30-ig lehet regisztrálni.
A CYEB Energiamegoldások Kft. LED-csere felhívásának keretében a program résztvevői meghatározott feltételek mellett ingyen juthatnak LED-ekhez, és cserélhetik le a háztartásaikban található régi izzókat új, korszerű LED fényforrásokra.
A LED-ek előnye a jelentős energiamegtakarítás a hagyományos izzókhoz képest, hosszú, akár 10 éves élettartam, egyenletes fény, jó fényhasznosítás. A kisebb energiafelhasználásnak és a kevesebb keletkező hulladéknak köszönhetően alacsonyabb környezeti terhelés.
Pályázni kizárólag online lehet, a www.ledcsere.hu felületen keresztül. A személyes és a fogyasztási adatok megadását követően fel kell tölteni egy fogyasztási helyre szóló villanyszámlát is.
A felhívás minden háztartáshoz eljut a napokban. Amennyien segítségre szorulnak, úgy Koroknyai Szeréna igazgatási ügyintéző (92/569-008, 30/566-3846, sojtor.info@tolna.net) és Kovács Hajnalka Éva családsegítő (30/754-1593, sojtor.csaladsegito@tolna.net) készséggel rendelkezésükre állnak.
Csökkentsük együtt az energiafelhasználást, kíméljük a környezetünket!
Tisztelettel:
Könyves Gábor
polgármester
A közösségi játszótér és a pihenőhely ideiglenesen lezárásra kerül
Személyi változások a közös önkormányzati hivatalnál
Tisztelt Söjtöriek!
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy 2024. november 1. napjától személyi változások történtek a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal székhelyén.
- Novák Adél szociális ügyintéző 24 év után új kihívást választott magának és a Baki Közös Önkormányzati Hivatalhoz távozott. Adélnak köszönjük a település érdekében végzett eddigi munkáját, sok sikert és jó egészséget kívánunk az új munkaköréhez.
- A szociális ügyintéző munkakörbe nem kerül új dolgozó felvételre, Miklós Alexandra veszi át ezen a területen a feladatokat (a korábbi elérhetőségek változatlanok, tel: 92/569-008, mobil: 30/754-1594, e-mail: sojtor.szocialis@tolna.net).
- A pénzügyeket Szilvásné Horváth Adrienn látja el.
- Az adóügyek változatlanul Szabó László Csabánénál maradnak.
- Az igazgatási feladatokat pedig továbbra is Koroknyai Szeréna végzi.
- Könyvelőnk, Szaniszló Katalin anyai örömek elé néz, helyette megbízási szerződéssel Györkös Anikó dolgozik távmunkában.
A változások nem befolyásolják az ügyintézést és a közös hivatal munkájának a menetét.
Tisztelettel:
Dr. Forgó Annamária
jegyző
Felhívás a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat idei évi kiírására
Söjtör Község Önkormányzata kiírja 2024. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2024/2025. tanév második és a 2025/2026. tanév első félévére vonatkozóan.
A pályázati felhívás “A” és “B” típusa megtalálható a honlapon a dokumentumtárban, illetve a település hirdetőtábláin.
November 4. után márciusig nem jár a mobil kormányablak busz
345 fővel új részvételi rekord a Deák teljesítménytúrákon
A 31. alkommal megszervezett Deák teljesítménytúrákon 🥾 rekord részvétel született. A kellemes őszi kirándulóidőben 345 fő! indult el a különböző távokon.
Toplak József szervező és Söjtör Község Önkormányzata minden túrázónak ajándékkal kedveskedett. A célban sült kolbász és hurka várta a megfáradt vándorokat. Köszönet a szervezésben és az állomáshelyeken segítőknek is!
Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt jövőre is és remélhetőleg újabb túrázókkal bővül a résztvevők köre🙂