Tisztelt Söjtöriek!
Összehangolt akció keretében több kutyát is kiemeltünk a Söjtörhöz tartozó szénásvölgy-pusztai településrészről. Dr. Forgó Annamária jegyző szervezte meg az állattartástól eltiltott szénásvölgyi lakóktól az ebek elkobzását. A legtöbb ott élő már korábban el lett tiltva az állattartástól, milliós bírságok is ki lettek szabva, de sajnos nincs elegendő jogi eszköz a felelőtlen állattartás szabályozására.
A budapesti Szurkolók az állatokért és a bocföldei Együtt egy életért, ártatlan állatokért egyesületek, illetve a Gellénháza Rendőrőrs két kollégája a közös hivatal ügyintézőivel, Szilvásné Horváth Adriennel, Miklós Alexandrával és Könyves Gábor polgármesterrel közösen szálltak ki ma délelőtt a településrészre. Házról házra járva ellenőriztük az ebtartást és koboztuk el a “gazdátlan”, chip és oltás nélküli kutyákat.
A különböző állatvédő szervezetek permanensen jelen vannak a településrészen és szélmalomharcot folytatva igyekeznek megálljt parancsolni az értelmetlen állattartási szokásoknak, sajnos csekély eredménnyel. Célravezető párbeszédet sem sikerül lefolytatni az ott élőkkel, hiszen agresszív és heves vagdalózásba csap át szinte minden diskurzus. Óriási gondot okoz a településrészen a felhalmozott hulladék, a rendezetlen lakókörnyezet és a házak esetében a zavaros tulajdonviszonyok, ahogy a ki- és betelepülő családok folyamatos migrációja.
De jó hír, hogy az elkobzott ebek közül több, már órákkal az akció után gazdára is talált 🙂
Üdvözlettel:
Könyves Gábor
polgármester
