Meghívó VI. Nyárbúcsúztató bringatúrára

Kedves Söjtöriek, tisztelt Érdeklődők!

 

Söjtör Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt a VI. Nyárbúcsúztató bringatúra rendezvényére!

2023. szeptember 2-án, szombaton 9 órára várjuk a résztvevőket az általános iskola előtti parkolóhoz.

A túra útvonala: Söjtör –Pusztaszentlászló – Pusztaederics – Szompács – Tófeji-hegy – Rádiháza – Tófej – Söjtör  .

A 23 km-es táv vegyes útburkolatú (17 km aszfalt, 4 km zúzottkő, 2 km földes, füves). Kérjük megfelelő kerékpárral vegyenek részt a túrán.

A szervezők a bringatúra során frissítőt biztosítanak. A kirándulás végén az önkormányzat ebéddel látja vendégül a bicikliseket.

A részvétel 18 év felett 1000 Ft!

Minden érdeklődőt szeretettel vár az önkormányzat nevében Miklós Alexandra és Könyves Gábor!

Megnyílt a Deák vegyesbolt Söjtörön

A Deák Presszó helyén – a Deák Ferenc út 191. szám alatt – a mai napon új vegyeskereskedés nyílt a településen. Káplár József és Kálmán Nikolett üzemeltetésében kezdte meg tevékenységét a DEÁK VEGYESBOLT.

A tulajdonosok a REÁL cégcsoport kiskereskedelmi üzleteként széles áruválasztékkal, ugyanakkor kínálatában hangsúlyosan a magyar áruk és a helyi termelők termékeire alapozva szolgálják ki a vevők igényeit.

Sághegyi Gellért plébános a nyitás alkalmából meg is áldotta az üzletet, a benne dolgozókat és a betérő vásárlókat is.

Dr. Simán László háziorvos szabadságra megy

Tisztelt Lakosság!

 

Dr. Simán László értesíti a lakosságot, hogy 2023.08.21.től-09.01.-ig szabadságon lesz.

Első rendelés 2023. 09.04.-én hétfőn lesz.

Helyettesít: Dr. Hosszú Zsolt pusztamagyaródi háziorvos (06-20/471-3466 mobilszámon érhető el).

Rendel:

  • 08.22.-én kedden 11.30.-tól-12.00.-ig Pusztaszentlászlón, 12.00-tól-13.30-Söjtörön
  • 08.24-én csütörtökön 8.00-tól-10.00.-ig Söjtörön
  • 08.29.-én kedden 11.30.-tól-12.00.-ig Pusztaszentlászlón, 12.00-tól-13.30-Söjtörön
  • 08.31.-én  csütörtökön 8.00-tól-10.00.-ig Söjtörön

 

Tisztelettel:

dr. Simán László

háziorvos

Megújult a harmadik óvodai csoportszoba bútorzata is

A júliusi nyári leállás alatt megújult a Söjtöri Óvoda harmadik csoportjának is a bútorzata. Az önkormányzat tárgyalóterméből kialakított csoportszobába Söjtör Község Önkormányzata önerőből vásárolt új bútorokat.

Az elmúlt évben az óvoda másik két csoportszobája teljes felújításon esett át (az öltözőkkel és vizesblokkokkal együtt), melynek része volt a bútorzat cseréje is. Ezzel az idei beruházással mindhárom csoportszoba egységes arculatot mutat, ahol minden söjtöri kisgyermek komfortosan érezheti magát.

A kinti játszóudvaron is történt egy kisebb fejlesztés. A homokozók fölé napvitorlák kerülnek, melyek megfelelő árnyékolást nyújtanak az ott játszó gyermekeknek.

 

Aranymisét celebrált Sághegyi Gellért plébános

Szent Jakab napjához kapcsolódva celebrálta aranymiséjét községünk plébánosa, Sághegyi Gellért. 1973. július 29-én, a söjtöri búcsú napján mutatta be első miséjét Gellért atya, 50 évvel később ugyanazon a helyen és ugyanúgy búcsúkor ünnepelhette az aranymiséjét.

A Plébános úr 1945. november 24-én született Zalaegerszegen. Anyai nagyanyja söjtöri származású volt. Iskoláit Zalaegerszegen végezte. A sorkatonai szolgálat után nyert felvételt a Szombathelyi Püspökség papnövendékei közé. Először Győrben, majd Budapesten tanult. 1973. június 24-én szentelték pappá. Fiatal papként, mint beosztott lelkész – káplán – szolgált Szentgotthárdon, Celldömölkön, a szombathelyi domonkos, majd szalézi templomban. 1985. augusztus 19-én került végül Söjtörre. ahol a hívek segítségével rövid időn belül lakhatóvá tette a plébánia épületét, kívül-belül fel lett újítva a templom, rendbe lett tévő a templomkert, és ami a legfontosabb, hogy a hívek visszataláltak a templomba.

Gellért atya 38 éve szolgál Söjtörön. Eleinte Pusztaszentlászló és egy ideig Tófej tartozott hozzá, de hosszú évek óta már Pusztamagyaród, Szentliszló és Bucsuta is az ő körzete, ahol fáradhatatlanul végzi a munkáját. A pusztamagyaródi templom teljes felújítása mellett a söjtöri plébánia korszerűsítése is folyamatban van.

Ezen a vasárnapon az istenháza úgy megtelt a hívekkel, hogy többen csak az ajtón kívülről hallgathatták a szentmisét. Plébános úr igyekezett felidézni az 50 évvel ezelőtti eseményeket. Kitért arra is, hogy milyen indíttatásból választotta a papi hivatást és mennyi mindent köszönhet a híveknek.  Az öt település minden hívője köszöntet és imát mond a drága jó Atyánkért, Söjtör község első díszpolgáráért és kérjük a jó Istent, hogy még sokáig jó egészségben tartsa és ne engedje el Plébános urat közülünk!

Dr. Simán László háziorvos szabadságra megy

Tisztelt Söjtöriek!

 

Dr. Simán László háziorvos értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023.07.17-től 07.28-ig szabadságon lesz.

Rendelés:  07.18-án és 07.25-én kedden  12.30.-tól-14.00.-ig Söjtörön, 07.20-án és 07.27-én csütörtökön  12.30-tól-14.00- ig Söjtörön,

utána pedig  mindkét napon 14.00.-14.30-ig Pusztaszentlászlón lesz.

Helyettesít: Dr. Tóthbán Beáta baki háziorvos.

A doktornő a  06-20/218-6923 mobilszámon érhető el.

Baki rendelő: 92/461-002.

Új közszolgáltató üzemelteti az önkormányzati konyhát

Söjtör Község Önkormányzata Képviselő-testülete április hónapban pályázatot írt ki az önkormányzati konyha és étterem 5 éves üzemeltetésére, mivel Szabó Ferencné bérleti jogviszonya 2023. június 30-án lejárt. Szabó Ferencné jelezte a Képviselő-testület felé, hogy nem kíván újabb időszakra bérlő lenni, így új közszolgáltatót kellett pályáztatás útján keresni. Szabó Ferencnének köszöni az önkormányzat az elmúlt 10 évben nyújtott szolgáltatását, a helyi lakosság, civil szervezetek rendezvényeire való rendelkezésre állást.

Az óvodai, iskolai és szociális étkeztetés biztosítására az önkormányzat az Atroplusz Közétkeztetési és Szolgáltató Kft-vel kötött 5 éves szerződést. Július 1-től az üzemi konyha és étterem működtetését ez a cég látja el. 2 söjtöri dolgozót foglalkoztatnak a konyhán, akik kiadagolják az óvodások és iskolások számára a reggelit, ebédet és uzsonnát. A szociális étkezést igénybe vevők a továbbiakban is házhoz szállítva kapják az ebédet. Új szolgáltatás az ő esetükben a választható A és B menü, valamint minden szociális étkező az Atroplusz Kft-től ingyen és bérmentve új éthordókat kapott.

Amellett, hogy az új üzemeltetési időszakban az önkormányzat jelentősen magasabb bérleti díjat kap, az új közszolgáltató térítési díjai viszont kedvezőbben alakulnak. Az óvodások esetében továbbra is mindenki ingyen étkezik az önkormányzat rendelete alapján. Az iskolások attól függően, hogy milyen étkezési szolgáltatást vesznek igénybe, átlagosan 15-20%-kal olcsóbban étkezhetnek, ahogy a szociális étkezők is jutányosabb áron kapják az ebédet.

A helyi lakosság és a civil szervezetek számára a jövőben is lehetőség lesz rendezvényeket tartani az ebédlőben. Az Atroplusz Kft. ilyen jellegű szolgáltatást is vállal a söjtöriek számára.

 

Újabb 1 km-es járdaszakasz újult meg a községben

A Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően a napokban elkészült egy újabb járdaszakasz felújítása a településen. Söjtör Község Önkormányzata még 2022-ben sikeresen szerepelt a Magyar Falu Program kiírásán és 10 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. Ehhez az összeghez további minimális önerő igénybevételére is szükség volt, hogy elkészülhessen a közel 1 km-es járdaszakasz a Deák Ferenc úttal párhuzamosan a tófeji elágazó és a 63. számú ház között.

Az önkormányzat az elmúlt években kizárólag önerőből felújított a Magyar Állam tulajdonában álló és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Deák Ferenc úttal párhuzamos járdaszakasz nyugati oldalán 3,5 km hosszú szakaszt már. Most először nyílt lehetőség állami tulajdonú járda felújítására pályázni és azonnal siker is koronázta a Könyves Gábor polgármester által megírt pályázatot. Jelen pályázati konstrukció egyedisége, hogy a felújított szakaszt az önkormányzatnak tulajdonba is kell venni.

Első feladatként a meglévő felületek megtisztítása és lokális felbontása történt meg. A tükörszerkezet kialakítása után lokálisan CKT betonágyazat és durva aszfaltréteg készült el kézi terítéssel, vibrációs tömörítéssel. Emulziós kellősítést követően történt meg a járdafelület aszfaltozása gépi és kézi terítéssel, hengereléssel. A munkák zárásaként megvalósult a padkafeltöltés.

Ehhez a munkálathoz kapcsolódóan megtörtént még a templom hátsó oldalához vezető, botlásveszélyes kis járda felújítása is. A meglévő betonlapok elbontásra kerültek és teljesen új, szegélykövek közé betonozott, biztonságos feljáró készült.

Söjtör Község Önkormányzata önerőből májusban elkészíttette a Béke utcai Nagytemető új térköves járdaszakaszait, illetve a Felsőtemetőbe egy stabil, gyalogos feljárót.

Ezen beruházások mindegyike a gyalogos közlekedésbiztonságot és a közlekedési komfortot javítják. Használják egészséggel az új söjtöri járdákat!