Őszi köntösbe öltözött a faluközpont

A Söjtöri Népdalkör Egyesület tagjai a napokban őszi köntösbe öltöztették az iskola előtti parkoló sarkán lévő házikót. A szüret és a terménybetakarítás jellegzetes motívumai díszelegnek a faházon.

Köszönjük az egyesület tagjainak és segítőiknek a munkájukat, hogy ilyen impozánsra sikeredett az őszi díszlet!

Hat lovas vezette a szüreti felvonulást

Szüreti felvonulást és bált tartott Söjtör Község Önkormányzata a hétvégén. A COVID-járvány és az elmúlt évi kedvezőtlen időjárás után sikerült újra felvonulást szervezni a településen. Az iskola előtti parkolóból délután kettő órakor indult el a népes menet, amit Németh Réka és négy lovasa, valamint Dominkó Kata vezetett fel. Hozzájuk csatlakozott tíz kistraktor, négy platós kisteherautó, két terepjáró, egy törpelovas fogat és a polgárőr egyesület autója. Az egyik platós autón foglaltak helyet a népdalkör egyesület tagjai, akiket végig kísért egy három tagú népi zenekar hegedűvel, brácsával és nagybőgővel, akik Borda Kálmán úr támogatásának köszönhetően jutottak el Söjtörre.

A központból Pusztaszentlászló irányába indult el a menet, aminek az első megállója Káplár József udvarán volt. Itt a helyi általános iskolások néptáncot adtak elő, amit Dominkó Adrienn és a szülői szervezet tagjai gyakoroltattak be velük. Tovább haladva a Dózsa utcában Horváth László önkormányzati képviselő és szomszédai voltak a vendéglátók, majd a Kossuth utca következett, ahol Németh Zsolt lovardája körül gyűlt össze a menet. Az iskolások itt is táncra perdültek. A házigazdán kívül a vendégeket Németh György és felesége is megkínálta. A Béke utcában Póka Krisztiánné, Németh Dezsőné és Pacsai Endre is kínált frissítőt és süteményt, majd a Szabadság utcában Pozovecz József előtt volt egy újabb hosszabb megálló. A Petőfi utcába átérve Hozbor Gyula kedveskedett a saját borával, majd a főúton Bak irányába is végig haladva a tűzoltószertárnál zárult a felvonulás és következhetett a vacsora és a szüreti bál Rabi Attila zenész közreműködésével.

Köszönjük a résztvevőknek a jó hangulatot, a gyerekeknek a táncot, a népdalkör egyesület tagjainak az éneklést, köszönet a gépjárművek vezetőinek és tulajdonosainak, hogy időt és költséget nem sajnálva közreműködtek a felvonuláson, köszönet a polgárőröknek a menet biztosításáért, köszönet minden söjtöri lakosnak, aki vendégül látta a felvonulókat és köszönet a szervezésben résztvevő önkormányzati vezetőknek és dolgozóknak!

 

Megtisztult a Közép-hegyre vezető horhos

Az elmúlt hétvégén a Dr. Bakonyi Károly Kertbarát Kör Egyesület Czigány László elnök vezetésével a söjtöri Öreghegyen belül a Közép-hegyre vezető horhost takarította ki. A benőtt fák, bokrok, növényzet kitisztításában a kertbarát kör egyesület tagjai mellett a szőlőhegyen aktív ingatlantulajdonosok is részt vettek. A munkálatokat Söjtör Község Önkormányzata is támogatta.

A közösségi munkán megjelent 20 fő kivágta az út fölé növő fákat, levágta a benövő bokrokat, kiirtotta az út széli gazt. Az elvégzett munkával tovább szépül az Öreghegy környezete, biztonságosabbá vált a közlekedés, amiért köszönet illeti a hegyi gazdákat.

Meghívó szüreti felvonulásra és bálra

Tisztelt Lakosság, kedves Érdeklődők!

 

Söjtör Község Önkormányzata szüreti felvonulásra és azt követő bálra hívja Önt!

2023. szeptember 16-án, szombaton 13:30 órától várjuk a résztvevőket az iskola előtti parkolóhoz. A felvonulás 14 órakor indul!

A menetet népi zenekar kíséri, a megállóknál a helyi iskolások táncolnak.

A felvonulás útvonala – Deák utca Pusztaszentlászló irányába – Dózsa utca – Kossuth utca – Béke utca – Szabadság utca- Petőfi utca – Deák utca Bak irányába – a végállomás a Tűzoltószertár.

A felvonuláson résztvevőket vacsorával kínáljuk!

Az ingyenes szüreti batyus bálra mindenkit szeretettel várunk!

 

Tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester

Kicsik és nagyok együtt bringáztak a nyárbúcsúztatón

Az elmúlt hétvégén a VI. Nyárbúcsúztató bringatúra rendezvényét tartotta Söjtör Község Önkormányzata. Az általános iskola előtti tér szombat reggel 9 órára biciklisekkel telt meg. Örömteli volt látni, hogy milyen sok általános iskolás korú gyermek is vállalkozott a változatos terepviszonyú 23 km-es túrára.

Könyves Gábor polgármester és Mónok Tibor alpolgármester vezetésével, ragyogó időben Pusztaszentlászló felé vette az irányt a népes csapat. A forgalom irányításában és a menetoszlop biztosításában a helyi polgárőr egyesület tagjai segítettek. A szentlászlói horgásztó hídja volt az első megálló, ahonnan mezei utakon át vezetett az irány Pusztaedericsbe. Varga Béla polgármester és Menyhárt László alpolgármester fogadta a bicikliseket. Polgármester úr röviden bemutatta a települést, valamint beszélt az elmúlt időszak fejlesztéseiről. A túrázók megtekinthették a pusztaedericsi kastélyt, ami ma közösségi ház, könyvtár és polgármesteri iroda egyben.

Pusztaedericsből Szompácson át a Tófeji-hegy irányába kerekeztek tovább a résztvevők. A hosszú és meredek helyfeljáró egyik első pincéjénél Kiss Béla és felesége várta frissítővel a kimerült csapatot. A rendkívül szívélyes vendéglátás után a szőlőhegyen keresztül a rádiházi ménes következett. Innen Tófej községen áthaladva a söjtöri tűzoltószertár jelentette a végállomást, ahol az önkormányzat vendégül látta a bringásokat.

Köszönjük a résztvevőknek, a közreműködőknek és a szervezőknek a kitartást és a jó hangulatot! Jövőre találkozunk!

 

Közösségi munkát hirdet a kertbarátkör egyesület

A Dr. Bakonyi Károly Kertbarát Kör Egyesület 2023. szeptember 9-én, szombaton reggel fél 9-től közösségi munkára hívja az egyesület tagságát, illetve a zártkerti ingatlantulajdonosokat, valamint a szőlőhegy iránt érdeklődő lakosokat. Szükség van a hegyi utak menti rézsűk, elhanyagolt útszéli területek kitisztítására, karbantartására a biztonságos és balesetmentes közlekedés és a rendezett környezet miatt, ami az aktív ingatlanhasználók mellett az idelátogatók számára is fontossággal bír.

Az Öreghegyen – a kiemelt képen látható – Közép-hegyre vezető horhos megtisztítása a tervezett feladat. A szervezők kérik, hogy a segítők kéziszerszámot (metszőollót, ágvágót) hozzanak magukkal. Söjtör Község Önkormányzata biztosítja az egyéb munkaeszközöket (motorfűrész, magassági ágvágó, bozótvágó, sövényvágó, lombfúvó, ágaprító gép). A munkálatok idején a forgalom az érintett szakaszon akadályoztatva lesz.

Reggel a találkozó a Kocsisszerbe levezető út előtt a Judit pincénél (Pápista Judit és Németh Zoltán pincéjénél) lesz. A szervezők mindenkire számítanak, hogy együtt tegyünk az igényesebb környezetünkért!

Felelőtlen tűzgyújtási akcióhoz vonultak a tűzoltók a település központjába

Az országos és a helyi tűzgyújtási tilalmat is megszegték azok az illetők, akik a mai napon – hőségriadó idején – a település központjában álló egyik lakóingatlan hátsó kertéjében kerti hulladékot kívántak égetni.

A több méteres lángok láttán jogosan tettek bejelentést az itt élők a Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjéhez, aki a helyszínen tapasztaltak alapján felhívta a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot. Pár percen belül kivonultak a lánglovagok és eloltották a tüzet, ami könnyedén tovább terjedhetett volna a szomszédos ingatlanokra is. A tűzben személyi sérülés vagy anyagi kár szerencsére nem keletkezett. A tűzesetet okozók figyelmeztetésben részesültek a katasztrófavédelem által, elkerülve a több millió Ft-os büntetés lehetőségét.

Dr. Forgó Annamária jegyző felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét – a hasonló incidensek elkerülése érdekében is -, hogy avar- és kerti hulladék égetésére az önkormányzat rendelete értelmében szeptember 1. és következő év május 1. között van lehetőség, hétfői és pénteki napokon 8-20 óráig, illetve szombaton 8-12 óráig.

Kérjük a helyi és az országos tűzgyújtási előírások fokozott betartását!

Urnafal épült a Béke utcai Nagytemetőbe

Söjtör Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2023. évi költségvetési rendelet megalkotásakor döntött arról, hogy a Béke utcai Nagytemetőbe urnafalat építtet, hogy hozzátartozóink, szeretteink méltó helyen nyugodjanak. Az önerőből finanszírozott beruházás a napokban készült el.

Ifj. Bankó István helyi vállalkozó építette a hamvak tárolására szolgáló műtárgyat a ravatalozó épületének keleti oldala mellett. Az urnafal 8 fülkéből áll. A sötét színű írástáblák mögé fülkénként 2 urna helyezhető el, így 16 férőhellyel bővül a temető kapacitása. Az urnás síremlékek használata új szolgáltatás a söjtöri temetőben. Fenntartása, gondozása kevesebb időt, energiát és költséget jelent. Mindeközben ízléses megjelenést biztosít, illetve az írástábla mellett balra és jobbra elhelyezhetők mécsesek, virágok, emléktárgyak.

A Képviselő-testület szeptemberben rendeletben szabályozza az urnafal megváltásával és üzemeltetésével kapcsolatos részleteket. Ezt követően van lehetőség a lakosság részéről urnafülkét megváltani.