Tisztelt Lakosság!
Napok óta esős időjárás jellemzi Zala vármegyét, azonban az előrejelzések szerint a következőkben már szárazabb napokat ígér a meteorológia. Ez megfelelő alkalom lehet arra, hogy ellenőrizzük vízelvezetőnket, és tegyünk azért, hogy tisztán tartva várhassuk azt a hamarosan elérkező időszakot, amikor nem a mostani, gyakorlatilag az évszakra jellemző nyugodt esőzések érik el a vármegyét, hanem az utóbbi években egyre gyakoribbá váló hevesebb záporok és zivatarok. A tisztítással saját ingatlanunk biztonságáért is teszünk, ráadásul segítjük a közlekedőket is!
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztán tartása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – a lakóingatlan előtti szakaszra terjedően – annak tényleges használójának kötelessége! Járműbehajtók átereszeinek építése, karbantartása minden esetben ugyancsak az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége. Amennyiben lehet, a nyitott csatornák befedését kerüljük, hiszen ezzel problémát is okozhatunk!
Fontos, hogy a hulladékot ne a vízelvezető árokba helyezzük el, illetve az odasodort szemetet is távolítsuk el! Ezeket kezeljük újrahasznosítási lehetőségeinek megfelelően. Nem elegendő emellett az árkok rendszeres kaszálása, szükséges az így keletkező fűmaradványok és a hordalék folyamatos eltávolítása is, az átereszek tisztításával együtt! Kevesen tudják, de ez szintén az adott ingatlan tulajdonosának feladata!
Gyomirtót csak abban az esetben alkalmazzunk, ha vízelvezetőnk betonozott, egyéb esetben ne! Gyakran felmerülő probléma ugyanis az is, hogy az ilyen szerekkel kezelt területen – növényzet hiányában – a föld fellazul, és a nagy esőzés következtében sártengerré átalakulva eltömíti az árkokat, átfolyókat.
Érdemes észben tartani, hogy a csapadékvíz-elvezető árokba szennyezett (kommunális szennyvizet, olajos, vegyszeres stb.) vizet, állattartás hulladékait tartalmazó – akár előkezelt, akár tisztított – vizet bevezetni, eldugulás, vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz- és robbanásveszélyes anyagot stb.) szórni, beleönteni, beleseperni vagy belevezetni szigorúan tilos!
A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék után, vagy akár a mostanihoz hasonló, esősebb napok után érdemes ellenőrizni a csatornák, árkok átjárhatóságukat! Azok ugyanis ilyenkor feliszapolódhatnak, vízáteresztő képességük pedig jelentősen csökken. Így ha ezt nem tesszük meg időben, egy következő esőzésnél ingóságainkat is veszélyeztetjük!
A tisztítási munkálatokat időzíthetjük az időjárási előrejelzések folyamatos nyomon követéséhez. Ezzel ugyanis előre tudni fogjuk, hogy mely területeken számíthatunk a hirtelen lezúduló, nagyobb mennyiség esőre. A prevencióban a katasztrófavédelem is segít, hiszen az okos eszközökre ingyenesen telepíthető VÉSZ alkalmazás idejekorán jelzi a felhasználóknak, hogy hol és mikor várható csapadék.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a lakosságot, hogy a komolyabb problémák elkerülése, és saját biztonságuk érdekében tegyenek eleget fenti kötelességeiknek!