Tisztelt Lakosság!

 

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző cégek folyamatos panasszal élnek Söjtör Község Önkormányzata felé a hulladék kezelésének helyben történő negatív példái miatt.

A Zalaispa Zrt-vel közösen felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a COOP ABC mellett található szelektív gyűjtősziget kizárólag fehér és színes üveg gyűjtésére szolgál, nem kommunális hulladéklerakó, mint ahogy a kiemelt képen sajnos látható. Ennek a kukának az ürítése alapvetően ingyenes, de a kevert hulladék miatt húszezer forintjába kerül most az önkormányzatnak.

A Lenti Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a temetői konténerek ürítését végzi. Ezekbe a konténerekbe kizárólag a temetőben keletkező hulladék helyezhető el. A cég tapasztalata alapján a kommunális hulladéktól kezdve, az építési törmeléken át a veszélyes hulladékokig mindennemű szemét belekerül a tárolókba (még állati tetem is). Ezeknek a válogatása és kezelése lassan milliós költséget emészt fel, amit a szolgáltató az önkormányzatra hárít tovább! Másrészt, ha a nem megfelelő szeméttel gyűlik meg a konténer, akkor azt gyakrabban is kell üríteni, alkalmanként ca. harmincötezer forintért. Ezek a kiadások az önkormányzat működésétől és a fejlesztésektől vesznek el anyagi forrást. A Béke utcai temetőben többek között ezért is került kialakításra a zárt kapu az alsó bejárathoz. Érdekes módon azóta jelentős mértékben csökkent is az ott található konténer telítettsége, míg korábban a zöme illegális hulladék abba került.

Tisztelettel kérem Önöket, hogy a hulladéktárolókat rendeltetésszerűen használják, illetve, ha információval rendelkeznek olyan személyről, aki nem megfelelő hulladékot helyez el ezekbe, úgy kérem haladéktalanul tájékoztassák Söjtör Község Önkormányzatát. Közös érdek a szelektív gyűjtők és a temetői konténerek rendeltetésszerű használata.

 

Köszönettel és tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester