A Söjtöri Természetjáró Baráti Kör szervezésében valósult meg március 14-én széleskörű hulladékgyűjtési akció az Öreghegyen. Pápista Judit természetjáró szakosztályvezető fedezte fel a Nagykő-hegyháton azt a rengeteg mennyiségű szemetet, amit 30 fő, több órás önzetlen munkájával sikerült összegyűjteni. Söjtör Község Önkormányzata is elkötelezetten támogatta a megmozdulást. A tervek szerint igyekeztünk volna az egész hegyen végigmenni, de gyakorlatilag már azon az egy hegyháton közel 8 köbméter! szemét gyűlt össze.

Igyekeztünk a hulladékból adatokat gyűjteni a lehetséges szemetelőkre, több információt is találtunk, úgyhogy részben ismertek azok a személyek, akik szégyelljék magukat tettükért, hogy környezetükre és ezzel önmagukra nézve is ilyen szinten igénytelenek és felelőtlenek. Az Önkormányzat minden lakos részére biztosítja évente az ingyenes lomtalanítási szolgálatatást, illetve házhoz megy a szelektív hulladékgyűjtés is, ezért is felháborító és érthetetlen, hogy a hegyre felhordott szemét nagyrészt műanyag- és fémhulladékból áll.

Söjtör Község Önkormányzata elhivatott az illegális hulladéklerakók felszámolásában. Az elmúlt évben két alkalommal is csatlakoztunk országos szemétszedési akciókhoz. Az idei évben is folytatjuk az ilyen típusú aktivitásunkat. A jövőben nem kívánunk szó nélkül elmenni az illegális szemetelők mellett, jegyzői és rendőrségi feljelentéssel fogunk élni minden tudomásunkra jutó esetben! Szénásvölgy-pusztán folyamatban van egy rendőrségi nyomozás, ahol nagy mennyiségű, házfelújításból származó törmelék elhelyezője ellen tettünk feljelentést, illetve földkábel lefejtésének maradványai miatt.

Az Öreghegyre vezető utat be fogjuk kamerázni. Három okból kifolyólag is – vagyonvédelem, illegális szemetelők kiszűrése, illetve a pályázati forrásból felújított hegyi út állapotának megőrzése céljából. Utóbbi esetben el szeretnénk kerülni, hogy útvonalengedély nélkül járjanak nagy terhet szállító járművek a hegyben, amelyek kárt tennének az útban. Felhívom a figyelmet, hogy az utak állapotáért mindenki kártérítési felelősséggel tartozik!

Emellett jelzem minden zártkerti ingatlantulajdonosnak, hogy a hegyben ugyanazok az égetési szabályok érvényesek, mint a település lakott részén, vagyis hétfőn és pénteken 8-20 óra között, míg szombaton 8-12 óra között van lehetőség avar- és kerti hulladék égetésére. Kihangsúlyozom, hogy avar- és kerti hulladék égethető! Sajnos az elmúlt napokban értesültem olyan példáról, hogy fáradt olajjal műanyag lambériát tüzelt egy felelőtlen személy, ami felfoghatatlan szintű környezetkárosítás megint (mindez ca. 2 héttel a lomtalanítás után).

Kérek minden söjtörit, hogy gondolkodjon, mielőtt a környezetünk ellen cselekszik!

A szemétgyűjtési akciókért külön köszönet Pápista Judit túraszervezőnek és csapatának, az Önkormányzat dolgozóinak és a helyi fiataloknak!

 

Tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester