Márton-napján, november 11-én szombaton a söjtöri Dr. Bakonyi Károly Kertbarát Kör Egyesület pincebejárást tartott Gene-hegyen. A középkor egyik legnépszerűbb szentjét ünnepeljük ezen a napon és az egyik leggazdagabb néphagyományokkal bíró napja ez a magyar folklórnak. Ezen a napon fejeződtek be végleg az aratások és a szüretek, a munkások megkapták hőn áhított bérüket és hozzá pedig egy alaposan meghizlalt libát is, amit javallott volt azon nyomban elfogyasztani, tekintve hogy másnap már kezdődött a 40 napos böjt. Ám nem csak a liba került ekkor az asztalokra, hanem először lehetett megkóstolni az újbort is, amitől ha valaki becsiccsentett, az vidám évre számíthatott. A koccintáskor kortyolgatott újbort Márton-pohárnak nevezik.
Czigány László elnök vezetésével a tagság 5 szőlőtermelő gazda újborát kóstolhatta végig. Balogh István, Czigány László, Reiner Gyula, Borosán Sándor és Tóth Sándor látta vendégül a barátságtalan, esős idő ellenére is jó hangulatban összegyűlt tagokat. A bejárás során lehetőség nyílt szakmai eszmecserére is a tagok között. A rendezvény Balogh Tamás pincéjénél ért véget.