TÁJÉKOZTATÓ

haszonállat és ebek tartására vonatkozó kötelezettségekről

 

Tisztelt Söjtöriek!

 

Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni. Az elmúlt időszakban azonban több lakossági panasz is érkezett az állattartást illetően a közös önkormányzati hivatal felé.

 

Haszonállat tartására vonatkozó kötelezettségek:

Az állattartó köteles állattartási tevékenységéről (ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, juh, kecske, sertés, méhcsaládok esetén létszámtól függetlenül, baromfi- és nyúlállományok esetén száz egyed felett), a tevékenység megkezdéséről, illetve megszüntetéséről az állatállományt ellátó állatorvost, illetőleg a települési önkormányzat jegyzőjét egyidejűleg tájékoztatni. Az állattartó köteles állatait a külön jogszabály, illetőleg a tenyésztési előírások szerint megjelölni vagy megjelöltetni és arról a jegyzőt tájékoztatni.

Állatvédelmi hatóságként a jegyző, illetve a járási hivatal jár el. A jegyző és a járási hivatal az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén az állattartást korlátozhatja, illetve megtilthatja. A jegyző és a járási hivatal az állattartót az állat megfelelő és biztonságos elhelyezése, valamint szökésének megakadályozása érdekében meghatározott építési munka elvégzésére kötelezheti (pl. szökésmentes tartásra való kötelezés), vagy az állattartási szabályok megsértése esetén meghatározott cselekmény végzésére, tűrésére vagy abbahagyására kötelezheti az állattartót az állatok védelme érdekében.

Aki tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály vagy hatósági határozat előírását megsérti állatvédelmi bírságot köteles fizetni. A bírság alapösszege 15 000 forint, azonban ez az erre vonatkozó jogszabály alapján szorzók alkalmazása után ennek a többszöröse is lehet. Amennyiben a bírságot nem fizetik be, úgy köztartozásnak minősül és adók módjára behajtásra kerül.

Ebek tartására vonatkozó kötelezettségek:

  • Az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék más állatok, illetve az ember biztonságát.
  • Belterületi közterületen az ebet csak is kizárólag pórázon lehet vezetni.
  • Négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (microchippel) megjelölve tartható.
  • A kutya tulajdonosának évente kötelező veszettség elleni védőoltást a kutyának beadatni, valamint az ebet transzponderrel megjelöltetni.
  • Új eb tartását vagy a meglévő elpusztulását köteles jelenteni a jegyző felé.
  • Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy akár egyetlen kutya kiszökéséért az állatvédelmi törvény alapján 75 000 -450.000 Ft bírság is kiszabható.

Kérjük a fentiekben leírtak fokozott figyelemmel történő betartását!

 

Tisztelettel:

Dr Forgó Annamária

 jegyző