Tisztelt Söjtöriek!

 

Magyarország Kormánya 2020. november 4-én rendkívüli jogrendet hirdetett meg. A kormány a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

November elejétől településünkön is megnövekedett a járványügyi megfigyelés alá helyezettek létszáma. A Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya által az önkormányzathoz eljuttatott határozatok értelmében a mai napig 14 fő estében hatósági házi karantén került már megszüntetésre.

Tudomásunk szerint aktuálisan a községben 3 fő áll járványügyi megfigyelés alatt. Sajnálatos módon a Népegészségügyi Osztály rendkívüli leterheltsége miatt az információáramlás lassú, így sok esetben már csak a karanténhelyzet feloldásáról értesülünk.

Továbbra is kérjük Önöket, hogy maradéktalanul tartsák be Magyarország Kormánya által meghozott védelmi intézkedéseket. Söjtörön továbbra is korlátozott a közös önkormányzati hivatal ügyfélfogadása, egyéb helyi intézkedésre egyelőre nem került sor.

Az év hátralevő részében minden önkormányzati rendezvény elmarad (közmeghallgatás, idősek karácsonya, falukarácsony). A 65 év feletti lakosság a korábbi évekhez hasonlóan karácsonyi ajándékban részesül, ahogy az óvodások és iskolások számára is biztosítja a télapó csomagokat az önkormányzat.

Jó egészséget kívánunk mindenkinek!

 

Tisztelettel:

Könyves Gábor

polgármester