Söjtör Község Önkormányzata az elmúlt hétvégén tartott a községben élő 65 év felettiek részére karácsonyi rendezvényt. A településen 263 fő kapott személyre szóló meghívót, akik közül 80 fő jelezte részvételét. A fellépőkkel és az önkormányzat képviselőivel, dolgozóival megtöltött ebédlő így teltházas lett szombaton.

A megjelenteket Könyves Gábor polgármester köszöntötte. Ezt követően Gálné Hóbor Tímea, a Söjtöri Óvoda vezetője szólította színpadra az ovisokat, akik erre az alkalomra betlehemi műsorral készültek. Az előadásukat minden jelenlévő nagy örömmel fogadta.

Az est meghívott vendég fellépője Angyal József zeneművész volt, akinek a zenéjét a söjtöriek már a nyári, nyitott pincék keretében élvezhették a szőlőhegyen. Erre az alkalomra karácsonyi válogatással lépett fel a Művész úr, aki pánsípon, furulyán, fuvolán és hegedűn adott elő a népzene, a jazz és a komolyzene világából dalokat, életre szóló élményt nyújtva a vendégeknek.

A zenés vacsora előtt a megújult Söjtöri Népdalkör Egyesület szórakoztatta a megjelenteket, majd Könyves Gábor polgármester köszöntötte egy-egy csokor virággal az est korelnökeit, Kocsis Józsefnét és Karakai Józsefet.

A vacsorát az Atroplusz Kft. szolgáltatta, a zenét pedig Gergály Zsolt. Külön köszönet a szervezésben való részvételért Miklós Alexandrának és Butykó Bélának.

Az est végén minden kedves vendég az önkormányzat ajándékcsomagjával a kezében térhetett haza. Az otthon maradt 65 év felettiek is természetesen a napokban megkapják az ajándékaikat.

Békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és erőben, egészségben gazdag boldog új évet kívánunk minden söjtöri nyugdíjasunknak!