Az Európai Mezőgazdasági és  Vidékfejlesztési Alap (https://ec.europa.eu/agriculture/) keretén belül a VP6-19.2.1.-58-8-21 kódszámú, Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesület – Helyi fejlesztések támogatása című felhívás alapján Söjtör Község Önkormányzata 7 961 457 Ft (95%-os intenzitású) vissza nem térítendő támogatás megítélését követően (projektazonosító: 3391437701), önkormányzati önerővel kiegészítve valósította meg a Tófeji u. 1. szám alatti sportöltöző tetőfelújítását és energetikai korszerűsítését.

A rekonstrukciós munkálatok május hónapban kezdődtek meg. Elsőként a meglévő tetőszerkezet elbontása, javítása valósult meg. Tetőfóliázást követően került fel az új tetőcserép és a bádog. Ezt követően minden homlokzati nyílászáró ki lett cserélve. Majd felkerült az épület falára a homlokzati és lábazati szigetelés és megkapta az épület fala a színezést. A régi betonjárda is megújult, körbe az öltöző térköves burkolatot kapott. A napokban pedig a projekt zárásaként az új villamoshálózat rákötése is megvalósult a hálózati rendszergazda E.ON által.

A külső felújítás mellett a belső terek is részben megújultak. A futballcsapat elnöke, Horváth László irányításával és több csapattag részvételével közösségi munka keretében sikerült a falakat lecsiszolni, glettelni és újrafesteni. A mennyezet gipszkarton burkolást kapott. Új fűtőtestek kerültek elhelyezésre, valamint sikerült a belső nyílászárókat is kicserélni. A belső terekben van még mit tenni, remélhetőleg jövőre megújulhat a vizesblokk és a padozat.

A beruházással újabb önkormányzati épület felújítása történt meg, ami még élhetőbb körülményeket teremt a községben. A településkép és az arculat is jelentős mértékben javul, ami növeli a szubjektív komfortérzetet és megelégedettséget a lakosság részéről.