Dr. Forgó Annamária jegyző és Könyves Gábor polgármester köszöntötte a Söjtöri Mentőállomás szolgálatban lévő munkatársait a Mentők napja alkalmából. A helyi mentőállomás 2015-ben kezdte meg működését. A 13 fős állomány 2 esetkocsival látja el a feladatát elsősorban Söjtör vonzáskörzetében. De gyakran teljesítenek szolgálatot a vármegyehatáron túl is.

1948-ban jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a mentők napját.

A mentő­állomással a kapcsolat a hivatali kereteken is túlmutat, hiszen Lezsák Krisztián állomásvezető már többször tartott egészségügyi oktatást az óvodában, iskolában és a hivatalban is, valamint önkormányzati rendezvényeken is részt vesznek a mentősök. Önkormányzatunk mindenben segíti az állomás működését, így az idei évben is anyagi támogatást kaptak zöldterület- és egyéb kisebb karbantartási feladatok ellátásához. Emellett állatvédelem szempontjából is jeleskednek a mentősök, mert még korábban befogadtak egy kóbor ebet, akit nagy gondossággal tartanak és nevelnek.

Ezúton is köszönjük a helyi mentősök színvonalas és elkötelezett munkáját!