Deák Ferenc születésének 219. évfordulóját ünnepelte Söjtör község 2022. október 14-én. A megemlékezésen a helyi lakosok mellett részt vett Nagy Bálint térségünk országgyűlési képviselője, beruházási miniszter, a Zala Megyei Közgyűlés részéről Pácsonyi Imre alelnök, Dr. Tóth András, a Zala Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke, Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság képviseletében Windisch Zoltán gellénházi őrsparancsnok, a deáki falvak polgármesterei, a helyi civil szervezetek képviselői és tiszteletét tette Sághegyi Gellért plébános, községünk díszpolgára is.
A himnuszt követően az általános iskolások adtak műsort. Majd Surányi Tamás, a Magyar Történelmi Panoptikum Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott ünnepi beszédet. Söjtör Község Önkormányzata és a Magyar Történelmi Panoptikum Alapítvány 2019-től áll szoros kapcsolatban egymással. Az Alapítvány célja a XIX. század második felétől a XX. század végéig terjedő időszak jelentős történelmi és társadalmi eseményeinek bemutatása és a történelmi személyeknek emlékállítás. Az alapítványt és az önkormányzatot a haza bölcse iránti elköteleződés kapcsolja össze. Az alapítvány ez évben ajándékozott az önkormányzatnak egy festményt, ami a 62 éves Deák Ferenc és a 26 éves Festetics Mária 1865-ös söjtöri találkozását idézi.
Az ünnepi beszédet követően a Söjtöri Népdalkör Egyesület nótacsokra következett, majd 20 szervezet helyezte el a tisztelet koszorúit a Deák Emlékház előtt.