A pünkösdi hétvégén ünnepelte fennállásának 20. éves jubileumát a Söjtöri Népdalkör Egyesület. Ebből az alkalomból köszöntötte Békefi Lászlóné az egybegyűlteket. Az aktív tagok mellett az egyesület korábbi tagjai, támogatók, barátok is részt vettek az eseményen, ahogy Söjtör Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Dr. Forgó Annamária jegyző is. A szlovéniai Gyertyánosi Dalkör és a Hajnal Művelődési Egyesület is nagy örömmel tett eleget a szívélyes meghívásnak és megérkezett erre az alkalomra Söjtörre.
A településen már az 1930-as évektől működött a dalárda, ami a 60-as években is szép sikereket ért el a megyei kulturális rendezvényeken. Ruttai Györgyné szervezésével 1983-tól újabb lendületet vett az énekkar, egyre több hazai, de határon túli fellépésre is eljutottak a söjtöriek. Sajnálatos módon 1990-ben megszűnt az egyesület, de a kétezres évek elején, a sokasodó programok hatására (elszármazottak napja, zászlóavatás, kihelyezett kormányülés) sikerült újjáalakulni. Ennek a szerveződésnek a 20 éves jubileumát ünnepelte az egyesület.
2005-től 6 éven át a Zala Megyei Művelődési Központ “Szép Zalában születtem” című hagyományőrző pályázatán szerepelt az egyesület és ért el szép sikereket. A közelmúltban a Nyugdíjas Ki-Mit-Tud versenyeken szereztek arany minősítést a hölgyek és urak.
Könyves Gábor polgármester távollétében Mónok Tibor alpolgármester méltatta az önkormányzat részéről a jubiláló szervezetet. Köszönet és elismerés illeti az egyesület tagságát, hogy sokszor a saját családi életüket is háttérbe szorítva, évtizedek óta képviselik a településüket. Mennyi munka, kitartás, harc, türelem, siker és élmény van az elmúlt 20 év mögött. Az egyesület sikere az egyéneken múlik. Köszönet illet mindenkit, aki részese volt a népdalkör 20 évének, és főhajtás jár azoknak, akik mindig tenni akart önmagukért és a közösségért. Nagyot alkotni csak összefogva, közösen lehet, amint az ünnepben is a legszebb és legfontosabb az együttlét. Az, hogy ilyen sokan összegyűltek megadni a tiszteletet a múltnak, amelyben az egyesület minden korábbi és aktív tagjának ott a része, a munkája, az teszi naggyá ennek az ünnepnek a jelentőségét. A közös tudásból, az élményekből és érzésekből áll össze a 20. éves jubileumát ünneplő Söjtöri Népdalkör Egyesület történelme. Külön köszönet azoknak a szakmai vezetőknek, akik áldozatos munkájukkal segítették a hölgyek és urak fejlődését. Hála azoknak, akik a fellépések alkalmával mindig a legszebb arcát mutatták Söjtörnek. A 20 év alatt a tagok, támogatók, barátok valamennyien részt vettek a népdalkör történetének alakításában, részt vállaltak a nehézségek leküzdésében, a sikereik elérésében. A település egésze nevében szólva hálával tartozunk az egyesület tagjainak, hogy minden önkormányzati meghívásnak eleget tettek, legyen szó fellépésről vagy főzésről, dekorálásról, egyéb segítségnyújtásról.
A Söjtöri Népdalkör Egyesület tagjainak jó egészséget, eredményes fellépéseket és szép élményeket kívánunk!