Tisztelt Söjtöriek!
Örömteli hír Söjtör Község Önkormányzata számára, hogy a Felsőtemető és Kispuszta között található napelempark üzemeltetője, a Nap Nyrt. 2 millió Ft összegű támogatást nyújtott községünknek!
A környezetkímélő és környezettudatos zöld energia előállítása mellett a cég nagy hangsúlyt fektet az átlátható vállalatirányításra, valamint a társaság növekedésével párhuzamosan a társadalmi felelősségvállalásra. Ennek jegyében támogatják azokat a helyi közösségeket, ahol termelő eszközökkel rendelkeznek. Söjtörön a naperőmű portfólió jelenleg 30 darab 0,5 MW (AC) kapacitású hálózatba bekötött erőmű.
A támogatóval történt többszöri egyeztetés után a Söjtöri Óvoda felújításának költségeihez járul hozzá a Nap Nyrt. ezzel a 2 millió Ft pénzösszeggel. A nyár folyamán a belső felújításon átesett intézmény fejlesztése teljes egészében önerős beruházás keretében valósult meg, ami jelentős költséget emésztett fel az önkormányzat 2022. évi büdzséjéből.
Településünk szerencsésnek vallhatja magát, hogy a kezdődő gazdasági nehézségek idején ilyen összegű támogatást kapott. Kiemelendő és példaértékű hozzáállás ez a Nap Nyrt. részéről, amit csak megköszönni tudunk, és bízunk a jövőbeni kapcsolatok további eredményes építésében.
Tisztelettel:
Könyves Gábor
polgármester