A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. március 17-én komplex bűnmegelőzési rendezvénysorozat keretében látogatott el a településünkre. A Hevesi Sándor Színház színművészei “Vigyázat, csalók!” címmel áldozatvédelmi színdarabot adtak elő. A Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai vagyonvédelmi eszközökből álló bemutatót tartottak. A helyi polgárőrökkel közösen a településen élő idősekhez látogattak el, akiknek apróbb bűnmegelőzési ajándékokat adtak és kiemelten felhívták a figyelmüket az áldozattá válás elkerülésére. A délután folyamán a BikeSafe programelem keretében regisztrálták a kerékpárokat is.