2018. augusztus 18-án ismét összegyűltek a söjtöri civil szervezetek a helyi Festetics Mária IKSZT körül, hogy programokban gazdag napot töltsenek el együtt, illetve a vendégeikkel és a nagyszámú érdeklődőkkel.

A hagyományokhoz híven főzőversenyt hirdettünk, melyen 9 szervezet vett részt. Dobogós helyezést a Nő Klub, illetve a Söjtöri Vöröskereszt Alapszervezete ért el. A Mikolics József önkormányzati képviselő úrból, Mónok Tibor alpolgármester úrból és Málovicsné Tánczos Irén elnök asszonyvból álló három tagú zsűri a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Söjtöri Népdalkör Egyesületet tüntette ki az I. hellyel, így a vándorserleg maradt a hölgyeknél és uraknál további egy évre. Gratulálunk!

A helyi lánglovagoknál kedves zsitkóci tűzoltó barátaink vendégeskedtek, akik együtt nevettek az érdeklődőkkel Beliczai Balázs showder klubos humorista fellépése alatt.

12 órakor Sághegyi Gellért plébános úr, községünk díszpolgára megáldotta az új kenyeret. Köszönjük Plébános úr kedvességét és segítőkészségét.

Varjasi Gábor zenész a késő esti órákig szórakoztatta a hallgatóságot.