Az Önkormányzat 2019. január 12-én rendezte a II. Öreghegyi forraltboros túrát. Az érdeklődők az Öreghegyi vendégháznál gyülekeztek fél 10-kor, ahol a rövid regisztrációt követően minden résztvevő kapott egy Söjtör logoval ellátott retro zománcos bögrét. A tökéletes túraidőben 120 fő indult el az első állomásra, Nyakas Györgyhöz. A sántaszeri hegyháton végig vonulva közelítettük meg a Deák-kutat, ahol Török Iván elnök úr köszöntötte a helyi polgárőrség nevében a népes csapatot. Ennél a megállónál sült finomságokkal, illetve kuriózumként füstölt hallal várt bennünket a 15 fős polgárőr csapat. Innen Böjti Tamara pincéjéhez mentünk át, majd végig vonulva a Nagykő hegygerincen Molnár Istvánhoz érkeztünk. Utóbbi megállónál újabb túrázókkal gazdagodott a társaságunk. Az ötödik állomás Pozovecz József pincéje volt, majd kora délután visszaérkeztünk a vendégházhoz, ahol a Söjtöri Vöröskereszt Alapszervezet tagjai, Nagyné Csizmadia Valéria vezetésével bográcsban készült “Tubaleves”-sel várták a csapatot.
Köszönjük a hegyi gazdák és a civil szervezetek segítségét, támogatását! Jövőre találkozunk!