Sághegyi Gellért plébános úr saját szavaival így vall önmagáról

Zalaegerszegen születtem a világháború befejezése évének vége felé – 1945.11.24. -, abban a házban, melyben most húgom él. Anyai nagyanyám révén némi közöm Söjtörhöz is van, hiszen ő 12 éves koráig söjtöri kislány volt. Sajnos édesanyja, majd hamarosan édesapja halála után került Zalaegerszegre egy idős, gyermektelen, távoli rokoni házaspárhoz.

Boldog gyermekkorom volt. Az utca, melyben laktunk, akkor zsákutca, s teljes szélességében füves volt, így a környék gyerekei odajártak játszani, s csuda jó csoportos játékokkal foglaltuk el magunkat – akkor még nem lévén számítógép, TV, de még rádió sem.

Iskoláimat Zalaegerszegen végeztem, érettségi után bevonultam sorkatonai szolgálatra. Zalaegerszegen voltam katona, rádió távírász században. Leszerelésem után két évig dolgoztam, majd ’68-ban – mint tartalékos katona – részt vettem Csehszlovákia megszállásában.

Időközben már felvételt nyertem a Szombathelyi Püspökség papnövendékei közé, s leszerelve november 11-én érkeztem meg a Győri Püspöki Papnevelő Intézetbe, ahol az első évfolyamot végeztem. Második évtől a Budapesti Hittudományi Akadémia növendéke lettem, melynek befejezése után 1973. június 24-én szentelt pappá az akkori szombathelyi püspök, dr. Fábián Árpád a zalaegerszegi ferences templomban.

Fiatal papként, mint beosztott lelkész – káplán – szolgáltam Szentgotthárdon, Celldömölkön, a szombathelyi domonkos, majd szalézi templomban.

1985 nyarán hivatott a püspök úr, s közölte terve van velem; önálló leszek valamelyik szombathelyi egyházmegyei plébánián. Örömmel vállaltam, egy kérésem lenne csak válaszoltam: mégpedig, hogy Söjtörre nem szívesen kerülnék. Meglepődve érdeklődött, hogy miért? Mert senki sem próféta a maga hazájában – válaszoltam a bibliai idézettel, s hozzáfűztem, hogy ott sok rokon él, ezért ha lehet inkább máshova mennék szívesen.

Volt humorérzéke a püspök úrnak, mert mikor megkapván az írásos értesítést, hogy hol fogok a jövőben szolgálni, megdöbbenve olvastam, hogy kinevezett az akkor más súlyos beteg Dormán Kálmán söjtöri plébános utódjává! Ez 1985. augusztus 19-én történt, másnap meghalt a plébános úr, aki 43 évig volt a söjtöriek papja.

Temetését már részben én intéztem, majd ide is költöztem. Sajnos örököltem egy lakhatatlan plébánia épületet, életveszélyes állapotban lévő templomot, …

A söjtöri hívek egy emberként álltak mellém; nemcsak lakhatóvá tettük a plébániát, három év alatt kívül-belül felújítottuk a templomot, rendeztük a környékét, hanem ami sokkal fontosabb: a söjtöriek visszataláltak a templomba!

Azóta minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy szolgáljam a söjtörieket – az időközben gondjaimra bízott 4 másik falu lakosaival együtt -, dolgozom templomunk és a söjtöriek lelke szépségéért, amennyire hagyják és minden erőmmel értük élek, ameddig a Jóistennek még szüksége van rám!