Sághegyi Gellért plébános, díszpolgár

Sághegyi Gellért plébános úr saját szavaival így vall önmagáról

Zalaegerszegen születtem a világháború befejezése évének vége felé – 1945.11.24. -, abban a házban, melyben most húgom él. Anyai nagyanyám révén némi közöm Söjtörhöz is van, hiszen ő 12 éves koráig söjtöri kislány volt. Sajnos édesanyja, majd hamarosan édesapja halála után került Zalaegerszegre egy idős, gyermektelen, távoli rokoni házaspárhoz.

Boldog gyermekkorom volt. Az utca, melyben laktunk, akkor zsákutca, s teljes szélességében füves volt, így a környék gyerekei odajártak játszani, s csuda jó csoportos játékokkal foglaltuk el magunkat – akkor még nem lévén számítógép, TV, de még rádió sem.

Iskoláimat Zalaegerszegen végeztem, érettségi után bevonultam sorkatonai szolgálatra. Zalaegerszegen voltam katona, rádió távírász században. Leszerelésem után két évig dolgoztam, majd ’68-ban – mint tartalékos katona – részt vettem Csehszlovákia megszállásában.

Időközben már felvételt nyertem a Szombathelyi Püspökség papnövendékei közé, s leszerelve november 11-én érkeztem meg a Győri Püspöki Papnevelő Intézetbe, ahol az első évfolyamot végeztem. Második évtől a Budapesti Hittudományi Akadémia növendéke lettem, melynek befejezése után 1973. június 24-én szentelt pappá az akkori szombathelyi püspök, dr. Fábián Árpád a zalaegerszegi ferences templomban.

Fiatal papként, mint beosztott lelkész – káplán – szolgáltam Szentgotthárdon, Celldömölkön, a szombathelyi domonkos, majd szalézi templomban.

1985 nyarán hivatott a püspök úr, s közölte terve van velem; önálló leszek valamelyik szombathelyi egyházmegyei plébánián. Örömmel vállaltam, egy kérésem lenne csak válaszoltam: mégpedig, hogy Söjtörre nem szívesen kerülnék. Meglepődve érdeklődött, hogy miért? Mert senki sem próféta a maga hazájában – válaszoltam a bibliai idézettel, s hozzáfűztem, hogy ott sok rokon él, ezért ha lehet inkább máshova mennék szívesen.

Volt humorérzéke a püspök úrnak, mert mikor megkapván az írásos értesítést, hogy hol fogok a jövőben szolgálni, megdöbbenve olvastam, hogy kinevezett az akkor más súlyos beteg Dormán Kálmán söjtöri plébános utódjává! Ez 1985. augusztus 19-én történt, másnap meghalt a plébános úr, aki 43 évig volt a söjtöriek papja.

Temetését már részben én intéztem, majd ide is költöztem. Sajnos örököltem egy lakhatatlan plébánia épületet, életveszélyes állapotban lévő templomot, …

A söjtöri hívek egy emberként álltak mellém; nemcsak lakhatóvá tettük a plébániát, három év alatt kívül-belül felújítottuk a templomot, rendeztük a környékét, hanem ami sokkal fontosabb: a söjtöriek visszataláltak a templomba!

Azóta minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy szolgáljam a söjtörieket – az időközben gondjaimra bízott 4 másik falu lakosaival együtt -, dolgozom templomunk és a söjtöriek lelke szépségéért, amennyire hagyják és minden erőmmel értük élek, ameddig a Jóistennek még szüksége van rám!

Lőrincz István iskolaigazgató, posztumusz díszpolgár

1933. július 31-én a Zala megyei Kerkakutason született. Az általános iskola alsó tagozatát szülőfalujában végezte el, majd 5-8. osztályos tanulmányait Kaposváron a Központi Általános Iskolában folytatta. Az általános iskola befejezését követően a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult tovább és tett 1953-ban érettségi vizsgát. Felvételt nyert a Pécsi Állami Pedagógia Főiskola testnevelés szakára, ahol 1955-ben okleveles testnevelés szakos általános iskolai tanár diplomát szerzett. 1955. júl. 1-jével került Söjtörre gyakorló tanárként, testnevelést és biológiát tanított. 1956-ban megnősült, felesége a pusztaszentlászlói, majd az iskolák összevonását követően szintén a Söjtöri Általános Iskolában tanított.

Lőrincz István a Söjtöri Általános Iskolában tornaszobát alakított ki, fellendítette a sportéletet. Az iskolaépület előtti udvaron hozzákezdett a kézilabda pálya építéséhez, majd távolugró gödör és mászókák létesítéséhez. A munkálatokba bevonta a tanulókat és szüleiket is. A pálya 1965-ben lett korszerű salakos pálya.

1957-ben járási testnevelés szakfelügyelő lett, de továbbra is Söjtörön tanított testnevelést. Az akkori anyagi körülmények és a kapott támogatások lehetővé tették, hogy változatos sportágak közül válasszanak a tanulók: kézilabda, asztalitenisz, sakk, torna, természetjárás, röplabda, kosárlabda, tájfutás, atlétika, labdarúgás, tollaslabda.

1971-ben nevezték ki általános iskolai igazgatónak, ezt a funkciót 1982. április 3-án bekövetkezett haláláig töltötte be, mellette testnevelést tanított.

Felnőtt női és férfi kézilabda csapatot szervezett, szereplésükkel komoly hírnevet szereztek Söjtör községnek. Az iskola kézilabdacsapatát országos döntőbe juttatta. 1974-től megyei szakfelügyelői feladatokat látott el.

Az iskolaépület mögötti udvaron 1973-ban társadalmi munkában a szülők, a falu lakói, diákok és pedagógusok ifjúsági közösségi épületet építettek, ebben Lőrincz István is aktívan közreműködött.

Nagy szerepe volt abban, hogy az 1973/74-es tanévben a több mint 100 évig uralkodó osztálytermi oktatást felváltotta a szaktantermi rendszer. Kémia, biológia, matematika, nyelvi terem létesült, amelyeket elláttak a korszerű oktatáshoz szükséges felszerelésekkel, szemléltetési anyagokkal.

Lőrincz István nevéhez fűződik az országjáró tanulmányi kirándulások megszervezése, elindítása, amit még ma is folytatnak az iskola nevelői.

1977-ben újabb pályaépítésbe kezdett. Nagymértékű földmunkával átalakította a hátsó kertet és helyére salakos (később aszfalt borítású) kézilabda-, focipálya került. A község lakói, zömében a szülők, tanulók, nevelők hatalmas munkatempóban, időt és fáradtságot nem kímélve Lőrincz István irányítása alatt dolgoztak azon, hogy 1981-re az iskolának foci-, kézi-, kosár-, atlétika- és röplabdapályája, sportterme és játékudvara lehessen. 1981-ben ifi futballcsapatot szervezett.

A pályaépítési munkálatok további irányítását, szervezését, a lelátók építésének befejezését 1982-ben bekövetkezett korai halála miatt sajnos nem folytathatta.

További terveinek, elkezdett, de be nem fejezett munkáinak megvalósítása kortársaira várt. Ők egyéniségének emlékét megőrizve tovább haladtak azon az úton, melyet ő elkezdett, vagy melyben tevékenyen részt vett.