Kategória archív: Plébánia Hivatal

Árpád-házi Margit fohásza

Az esti szél felleget hozott
A sziget fölé, amíg imádkozott.

Csillagot a hullám ringatott,
S ő pergeti a barna olvasót.

Mit ád a nap? Boldogul-e népem?
Adjál jelet, Uram, kérve kérem.

És reggelre – milyen csoda-dolog –
Az olvasó könnyekké változott.

Kozma László verse

NB! 18-án ünnepeltük Árpádházi Szent Margitot, IV. Béla királyunk tatárjáráskor – Klis várában – született leányát!

Karácsony, Újesztendő – Keresztury Dezső verse

Karácsony, újesztendő:
lezáró újrakezdő.

Hogy el ne villanjon a milliárd dolog,
mi testünk, szellemünk tanítja,
nyitja, emeli, kínokkal boldogítja,
amíg Föld-otthonunk törvény szerint forog:
lett szerelem, költészet, annyi érték,
mihez szív, ész, érdek, szokás a mérték,
amivel élünk s visszaélnek nagyokosok; –

mert mindig új csapat születik, aki majd
bitón, falhoz állítva, máglyán
vész el, magát áldozatul ajánlván:
kínvallatásban és keresztúton kitart,
hogy felcsillanjon az igazság,
bár mindújra förtelembe tapossák,
s hogy legyen példa: jóért ne kerülni a bajt; –

és mindig újra lesz kézmosó hatalom,
hogy felelőtlenül megszabja,
ki hasznos derék, ki bitang haramja,
ki élhessen árnyékban, ki járhasson napon.
De talpig fegyelemben, bárhol,
ha a világ eltaszít is magától,
a jók kezét már én el nem bocsáthatom.

Örökegy körben járunk:
ez emberi világunk.

Megüresítem szívemet! – Bódás János verse:

Ha feldereng az égi csillag
hirdetni: itt az Újszülött
napkeleti három királlyal
majd én is útra készülök.

Az ajándékuk drága mirha,
illatos tömjén, dús arany,
én meg koldusként így megyek csak
szegényen, ajándéktalan.

Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök
nagy garmadája lelkemen.
Kiszórom mindezt, hogy szívemben
minél több tiszta hely legyen,

mert jól tudom, hogy Betlehembe
ily koldus, mint én, így mehet:
az lesz legszentebb ajándék, ha
megüresítem szívemet. –

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.

Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.

Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.

Fekete István: Múlik a nyár

Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig-alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.

Bíbor bükk levél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vad vizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.

Szeme sarkában ezüst pókháló,
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.

Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó , bár itt-ott szakadt.

Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig- alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.

És egy mosoly – Paul Éluard verse

Az éj sohase teljes
Higgyétek el, ha mondom.
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom, ami virraszt
Vágy betölteni, csillapítni éhség
Egy jó, egy tiszta szív
Egy kitárt kéz, egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet, amit meg kell osztani.

Somlyó György fordítása