Kategória archív: Plébánia Hivatal

Fekete István: Múlik a nyár

Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig-alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.

Bíbor bükk levél kalapja mellett,
szárazág-bottal köhécselve jár,
lába nyomán vad vizek fakadnak,
s zörren a szélben a tengeriszár.

Szeme sarkában ezüst pókháló,
s a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó és csordul a must
nyár szőlőhegyén, ha áll a szüret.

Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó , bár itt-ott szakadt.

Öreg tarisznya húzza vállát,
melyet vinni már alig- alig győz,
Sírón susog a nádszál utána,
nyár végi úton ott ballag az Ősz.

És egy mosoly – Paul Éluard verse

Az éj sohase teljes
Higgyétek el, ha mondom.
Mindig marad
A bánat mélyén is egy nyitott ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom, ami virraszt
Vágy betölteni, csillapítni éhség
Egy jó, egy tiszta szív
Egy kitárt kéz, egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet, amit meg kell osztani.

Somlyó György fordítása